Már tart a választás Tolna megyében
Az elhunyt Potápi Árpád Jánost megszorongatni sem tudták a körzetben. (Forrás: Facebook) 

Már tart a választás, amelynek nincs ugyan valódi politikai tétje, mégis, ennek ellenére is, elég nagy izgalom övezi: a fideszes Potápi Árpád János tavaly októberi halála után döntenek ma Tolna megye 2. számú választókerületében, Dombóvár, Bonyhád és 56 kisebb településen arról, ki képviselői őket a ciklus hátralévő részében.

A kormánypártok kétharmados parlamenti többsége nincs veszélyben, és bár sokan ebben bíztak, elmarad a Fidesz és a Tisza küzdelme is. Az óriási meglepetés lenne, ha nem a Fidesz jelöltje hozná el a körzetet, hiszen a legutóbbi parlamenti választáson Potápi Árpád a szavazatok 62,44 százalékával nyert, immáron hetedszerre egyéni mandátumot, a tavalyi júniusi EP-választáson pedig, amely országosan a Tisza rendkívüli megerősödését hozta, a Fidesz-KDNP listája 54 százalékot ért el.

A jelöltek a következők: Ágoston Pál Péter, a Vona Gábor-féle Második Reformkor kommunikációs igazgatója.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselő, aki Dombóváron érettségizett.

Vilcsek Ernő, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jákfalva polgármestere volt 2022 és 2024 között, ma a Politikai Hontalanok Szövetsége párt vezetője.

A bonyhádi születésű Csibi Krisztina a Fidesz-KDNP jelöltje. Ő a Magyarság Háza igazgatója volt, és évtizedeken át dolgozott együtt a térség volt képviselőjével, Potápi Árpáddal, aki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár volt.

Harangozó Gábor, az MSZP korábbi országgyűlési- és EP-képviselője, alelnöke, aki függetlenként, az MSZP logója nélkül indul.

Végül a DK-s Takács László neve áll a szavazólapon, aki az egyetlen, helyben élő ellenzéki jelöltnek hirdeti magát. 2011 és 2019 között a választókerülethez tartozó Grábóc község polgármestere volt, ma Bonyhád és a Tolna vármegyei közgyűlés önkormányzati képviselője.

A Tisza párt ugyanakkor némi gondolkodás után úgy döntött, 2026-ig nem indul egyetlen időközi választáson sem, mivel – így Magyar Péter, a párt elnöke – a rendeleti kormányzás mellett az Országgyűlés szerepe elhanyagolható, a képviselők nem rendelkeznek érdemi kontrollal és befolyással a kormányzati döntések felett; a Tisza esetleges győzelmével is kétharmada lenne a Fidesznek; egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a Tisza képviselőjének; nem kívánnak asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös „bábszínházához”. Magyar ugyanakkor azt javasolta a választókerületben élőknek, hogy ne vegyenek részt az időközi választáson, ezzel is üzenve a döntéshozóknak, amivel valószínűleg tovább mélyítette az ellenzék és a Tisza közötti szakadékot, amit a DK például kifejezetten rossz néven is vett, ahogy Vona Gábor is arra kérte Magyart, hogy inkább buzdítsa az embereket a választáson való részvételre.

A választókerület 58 településén lehet szavazni 19 óráig.