
Márki-Zay Péter nem vett részt az ellenzéki pártok legutóbbi tárgyalásán, ahol a közös lista volt a téma. Azt azonban megerősítette az ATV Híradójának: ragaszkodik ahhoz, hogy három roma képviselő mindenképpen legyen a befutó helyek valamelyikén. 45 közös listás helyet számolnak befutónak.
Mint közölte: „Ugye én már minden személyes kérdést elengedtem, és azt mondtam, hogy a pártok egymás között osszák el ezeket a helyeket, én nem akarom az ő listás helyeik számát csökkenteni. Egy valamihez ragaszkodom csak, hogy a három roma képviselőnek feltétlenül szerepelnie kell a megállapodásunk alapján ezen a listán”.
A roma képviselők ügye azért került most terítékre, mert Lakatos Béla, Márki-Zay roma szakpolitikai kabinetvezetője felszólalt a Facebook-oldalán a cigány képviselőjelöltek mellőzése ellen.
Mint Lakatos Béla lapunknak elmondta, jelképesen igenis fontos lenne akár csak egyetlen jelölt is, mert végre nemcsak neki kellene bizonygatnia, hogy igenis fontos kérdésről van szó. Úgy látja, az elmúlt harminc évben nem történt változás, és a mostani ellenzéki pártokban ülők is rendre csak bólogatnak, de a kérdést nem tekintik prioritásnak. Szerinte romaügyben Márki-Zay a garancia, és csak olyan vezetővel fog változni a helyzet, aki felvállalja a romák képviseletét.