
– Orvosaim azt mondták, szépen gyógyul a seb, hazamehetek. Nem kellett kétszer mondaniuk. A feleségem jött értem, irány haza, Hódmezővásárhelyre! - írta Facebook-bejegyzésében az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Mint arról lapunkban is olvashattak, Márki-Zay Péter szombaton a gyermekeivel fürdőben volt, ahol közelebbről meg nem nevezett baleset érte. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a bal kezében eltörött egy csont, ezért műteni kellett.