
Semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem tárt fel a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalomról (MMM) készült titkosszolgálati jelentés – így vélekedett az ellenzéki politikus.
Lapunk is beszámolt róla, hogy a titkosszolgálatok az Országgyűlés múlt csütörtöki ülésén mutatták be első jelentésüket az Egyesült Államokból a mozgalomhoz érkezett összegekről. A fideszes Kocsis Máté már napokkal ezelőtt kezdeményezte, hogy oldják fel ennek titkosítását, ez szerdán meg is történt.
A 17 oldalas dokumentum szerint az amerikai Action for Democracy nevű szervezet – ahogyan arról már Márki-Zay Péterék is beszámoltak – összesen több mint 1,8 milliárd forintot adott az MMM-nek. A jelentés szerint „nemzetbiztonsági szempontú elemző-értékelő vizsgálat” szükséges annak kiderítésére, hogy az amerikai szervezetnek honnan volt ez a pénz.
Az is kiderül, hogy ebből a pénzből az MMM 1,4 milliárdot adott tovább a Szigetvári Viktor-féle DatAdatnak. Ami újdonság, hogy a jelentés szerint az Action for Democracy 2022. márciusában 4 tranzakcióval összesen több mint 1 milliárd forintot küldött az Oraculum 2020 Kft.-nek is. Ez a cég szintén kapcsolatban állt a DatAdattal, az információk szerint ugyanis több mint 320 millió forintot juttatott el nekik ebből a pénzből.
Márki-Zay Péter néhány órval később közölte, hogy a téma kapcsán vitára hívja Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy a további kérdésekről élő adásban, a széles nyilvánosság előtt, az adófizetők pénzéből fenntartott köztévében vitázzanak.