
„Napi luxi: Matolcsy Ádáméknál egyetlen fotel 3,8 millió forintba kerül. A fotelen pedig 175 ezer forintos francia bort ( 1994-es évjárat, Chateau Cheval Blanc) kortyolgat Ádám” – közölte szombati Facebook-posztjában Hadházy Ákos, fotókat is mellékelt felfedzéséhez.
A független képviselő állítása szerint a fotel abban a luxusvillában van, amit korábban már bemutatott. „Ez is az egyik alapítványban volt, elvileg továbbképzési centrumnak indult, aztán valahogy Matolcsy haverjának a tőkealapjához került. Ádám feleségének Insta-képeiből derült ki, hogy ők laknak benne. A borocska is erről az Insta-fiókról származik” – tette hozzá bejegyzésében.
A budai villa hátteréről érdemes elmondani, hogy Hadházy három évvel ezelőtt írta meg először azt, hogy Matolcsy György akkori jegybankelnök fia lakik benne. Az épületet még 2015-ben közpénzből vásárolta meg 1,3 milliárd forintért a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa. Matolcsy Ádám akkor azt közölte, hogy épp nem tartózkodik az ingatlanban, de elismerte, hogy már lakott ott, és azt sem zárta ki, hogy még fog is, mert a tulajdonos bérbe adja akár néhány hónapra, vagy rendezvényekre is a villát.
Hadházy Ákos nem először vette célba Matolcsy Ádám életmódját: nemrég Instagram-képek alapján mutatta meg, hogy feleségének négy színben is van darabonként 6–9 millió forintba kerülő Hermès Birkin táskája. De posztolt arról is, hogy az ifjabb Matolcsy Porschéját Dubajban fotózták le.