Medián: a magyarok kétharmada támogatná az eutanáziát
Fotó: Unsplash/Marcelo Leal

A magyarok kétharmada, a Fidesz-szavazóknak pedig a fele támogatja az eutanáziát – derül ki a Medián felméréséből, melyet a hvg360 számára készített a halálos beteg Karsai Dániel küzdelme kapcsán.

A felmérés szerint csaknem minden második állampolgár (47 százalék) az aktív eutanáziát is támogatná, tehát azt, amikor az orvos adja be a betegnek a halálos injekciót, míg egyötöd körül van azoknak az aránya, akik csak a passzív eutanáziával értenek egyet, tehát azzal, hogy bizonyos reménytelen esetekben az orvos megszüntethesse az élet fenntartásához szükséges kezelést. Jelentősen csökkent az eutanáziát teljesen elutasítók száma is, a 2013-as 38 százalék helyett már csak 21 százalék vélekedik így.

Karsai Dániel: Az eutanáziáról már most széles körű és korrekt párbeszéd bontakozott ki
Grimm Balázs

Karsai Dániel: Az eutanáziáról már most széles körű és korrekt párbeszéd bontakozott ki

A jogász a méltó halált megteremtő jogi lehetőségekért küzd. Vele beszélgettünk.