Még 30 ezer aláírás hiányzik az ellenzék népszavazási kezdeményezéséhez

Még 30 ezer aláírás hiányzik az ellenzék népszavazási kezdeményezéséhez

Márki-Zay Péter (Képernyőfelvétel: Karácsony Gergely / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Eddig 170 ezer aláírás gyűjtöttek a szövetségre lépő ellenzéki pártok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom aktivistái a népszavazási kezdeményezésükhöz – jelentette be Orosz Anna (Momentum) újbudai alpolgármester a pártok pénteki, közös sajtótájékoztatóján a budapesti Móricz Zsigmond körtéren. Úgy vélekedett, hogy napokon belül össze fog gyűlni a szükséges 200 ezer szignó.

Az újbudai politikus a Fudan Egyetem felépítésének megakadályozásáról, illetve az álláskeresési járadék 9 hónapra növeléséről szóló kérdésekről azt mondta: a Fudan egyetem budapesti campusának megépítése esetén a magyar fiatalok és idősek egyaránt ki lesznek téve a kínai állam önkényének, és ráadásul a diákváros helyén épülne fel, ami több ezer fiatal lakhatását segítette volna. Az álláskeresési járadékról úgy vélekedett, hogy mivel jelenleg csak három hónapig folyósítják, ennyi idő alatt csak a legszerencsésebbek még a leggazdagabb régiókban is csak nehezen találnak állást.

Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester a népszavazási kezdeményezésről úgy fogalmazott: ez arról szól, „hogyan lesz Magyarország végre a közös hazánk”. Kijelentette: a Fudan-ügyben benne van minden, hogy miért kell leváltani az Orbán-rendszert. Szerinte ugyanis a kínai egyetem ügye azt mutatja meg, hogy a Fidesz miként rombolja le a vidék és Budapest kapcsolatát. Egyúttal pedig azt a diákváros projektet teszi tönkre, amely arról szólt, hogyan lehetne a vidéket és a fővárost együtt felemelni – jelentette ki. Hozzátette: a parlamenti választás is népszavazás lesz arról, hogy marad vagy megy a Fidesz.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes a munkavállalók elvett jogairól beszélt. Mint mondta, tönkretették a munkavállalók jogait, elvették a munkavállalók tudáshoz való hozzáférését. Márpedig Magyarországon tudás alapú társadalomra van szüksége, ezért – folytatta – képzett és egészséges munkavállalókra van szükség. Az álláskeresési járadék folyósításának jelenlegi időtartamát kevesellte, mondván ha valaki elveszíti az állását, csak kevesek tudnak 3 hónapon belül újra munkába állni. Ezért szerinte gondoskodó, okos és szociális államra van szükség.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) állította: még a „propagandisták” számára is kínos megmagyarázni azt, hogy miért a kínai kommunista képzőintézményét hozzák Budapestre, és nem a magyar fiatalok boldogulását segítő diákvárost építik fel. Szerinte 30 ezer fiatal sorsát lehet a nemzeti egységkormány működésének első éveiben rendezni. Majd arról beszélt, hogy a keleti elköteleződés helyett a nyugati jólétet ajánlják az embereknek.

– A Fudan egyetem hozzájárul ahhoz, hogy ismételten és még nagyobb mértékben adósodjon el a magyar állam – ezt már Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője mondta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem megépítse adósságot jelent az országnak, mivel kínai hitelből épülne, és több pénzbe kerül, mint a teljes magyar felsőoktatás költségvetése.

Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció) jómódú kormánytagokat emlegetve kezdte beszédét. Luxusjachton pihengető külügyminiszter, luxusórát viselő igazságügy-miniszter, NER-es percemberek a Balatonnál. Szerinte ez a Fidesz világa. Ennek alternatíváját kínálja a szövetségre lépő ellenzék, az előválasztással, a népszavazással és az április 3-i választással. Jelezte: biztos benne, hogy a következő napokban meglesz a szükséges 200 ezres aláírásszám. Szerinte az ország polgárai érzik, hogy a népszavazási kezdeményezés a második lépcső a kormányváltáshoz.

Márki-Zay Péter, az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje – hódmezővásárhelyi polgármester – kijelentette: a választók dönthetnek arról, hogy milyen országot szeretnének. Olyat, amelyben kínai kommunista migránsegyetem épül – mert szerinte nem valószínű, hogy 3 millió forintos tandíjjal sok magyar fog ott tanulni –, vagy olyat, amelyben azon az ingatlanon magyar diákvárost hoznak létre. Szerinte Orbán Viktor kormányfő a kommunizmus felé indult vissza a hatósági árakkal és azzal is, hogy az ellenzéki politikusokat nem engednek be a közmédiába. Meggyőződése, hogy erről szól a Fudan egyetemről szóló népszavazási kérdés. Ugyanakkor véleménye szerint a legkomolyabb népszavazás április 3-án lesz, amely arról szól, hogy Fidesz vagy nem Fidesz. Azt ígérte, hogy visszafordítják az országot nyugatra. A sajtótájékoztatót egy idősebb férfi pár pillanatra megzavarta trágár bekiabálással, amire Márki-Zay úgy reagált: „ez az úriember képviseli azt a gyűlöletkeltő hatalmat, amit az elmúlt 12 évben Orbán Viktor fölépített”.