
Még a Partizánnak kitálaló műemléki referens munkahelyi szobatársát is leminősítették, illetve a fizetését megfelezték, derült ki a Helsinki.hu tájékoztatásából, melyet a Telex szemlézett. Bátonyi Péter korábbi kormányfőtanácsos volt az, akit az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) távolított el azonnali hatállyal, miután az említett csatornán beszélt a műemlékvédelemben tapasztalt áldatlan állapotokról. Ügyét a Magyar Helsinki Bizottság karolta fel.
Hozzájuk fordult most a szobatárs, Makai István is, akit december 18-án az Ügyfélkapun keresztül értesítettek kormánytanácsossá való leminősítéséről. A fizetése is a felére csökkent, és kevesebb szabadnapja lett, pedig a feladatai eközben ugyanazok maradtak, és szervezeti változás sem történt a műemlékvédelemben. Makai tíz éve dolgozott ekkor már a közszolgálatban, de inkább a felmondás mellett döntött, és a Helsinkitől kért jogi segítséget.
A Helsinki.hu kitért arra, hogy elküldték a tiszás Tarr Zoltán feleségét, Jékely Berta kormányfőtanácsost is. Az ő esetéről korábban részletesebben is beszámoltunk. A munkáltató az ő esetében arra hivatkozott, hogy Bátonyi elküldése után Jékely megosztott egy őt támogató felhívást a Facebookon. A minisztérium állítása szerint mindezzel a hivatal jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat rombolta. Lázár János miniszter pedig fokozódó politikai aktivitásról írt vele kapcsolatban, de egyben azt is mondta, hogy a felmentés oka átszervezés volt. (Valójában ennek sincs jele a szóban forgó osztályon.) Makai pedig a felettesei szerint annyit tett, hogy lájkolta Bátonyi bejegyzéseit. Makai állítja, bizonyíthatóan nem tett így.
Makai ügyében Szekeres Zsolt ügyvéd a Közszolgálati Döntőbizottságnál nyújtott be panaszt. Kérte, kötelezzék bocsánatkérésre a minisztériumot, és az fizessen méltányos sérelemdíjat. „Jogállamban a kormánytisztviselők, köztisztviselők szakmai meggyőződésük alapján végzik munkájukat, nem kell a változó politikai széljárásokat kritika nélkül kiszolgálniuk, vagy azt lesniük riadtan, nehogy járulékos veszteséggé váljanak politikai tisztogatások során” – fogalmazott Szekeres Zsolt.