
Jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla is kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött – közölte az Átlátszó.
Még tavaly május 14-én fordult a hírportál közérdekű adatigényléssel a közmédiát állami finanszírozásból működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA), azonban az megtagadta az adatigénylés teljesítését, ezért bírósághoz fordultak.
Az elsőfokú bíróság már tavaly júliusban az Átlátszó javára döntött, de az MTVA fellebbezett, méghozzá egyebek közt azzal az indokkal, hogy a közmédia szerződéskezelő nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy meg lehessen általa találni a kínai szervezetekkel kötött szerződéseket. Decemberben azonban a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is megerősítette az ítéletét.
AZ Átlátszó emlékeztet arra is, hogy Hszi Csin-Ping kínai elnök tavaly májusi, budapesti látogatását követően a Xinhua kínai állami hírügynökség angol nyelvű kiadása közölt egy tizennyolc tételből álló pontos listát a vizit eredményeként különféle szervezetek között megkötött magyar-kínai megállapodásokról. A listán három olyan megállapodás is szerepel, amelynek egyik résztvevője a magyar közmédiát üzemeltető Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Ezek a következők: hírcsere- és együttműködési megállapodás a Xinhua Hírügynökség és az MTVA, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. között, memorandum az együttműködés elmélyítéséről a China Media Group és az MTVA között, együttműködési megállapodás a Zsenmin Zsipao és az MTVA, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. között.