Míg a konzervatív-polgári világból már ketten is bejelentkeztek miniszterelnökjelölt-jelöltnek, vagyis Orbán Viktor 2022-es kihívójának – Márki-Zay Péter és Pálinkás József –, a baloldalról egyelőre inkább csak sejtetések hallatszódtak. Gyurcsány Ferenc például az augusztus 27-ei HVG-ben azt válaszolta a lap kérdésére, „nem kizárt”, hogy feleségét, a Demokratikus Koalíció jelenlegi EP-képviselőjét indítanák egy ilyen megmérettetésen a DK színeiben. Karácsony Gergely ellenben épp a minap mondta ki újra, hogy jól érzi magát a főpolgármesteri székben.
(...)
Nagy kérdés – immár inkább rövid, mint középtávon, hiszen az idő fogy –, hogy a baloldaliként emlegetett pártok, mindenekelőtt a DK mit lép. Eljuthatnak-e arra a felismerésre, hogy Dobrev Klára (vagy bárki más a soraikból) nem lesz képes több embert megszólítani, aktivizálni, így pedig a vereség borítékolható Orbán Viktor ellen, a vereség pedig egyértelműen a DK-ra ég rá.
Bevállalják-e ennek a kockázatát, vagy inkább úgy döntenek: elfogadnak egy kritikus konzervatívot jelöltnek, számolva azzal, hogy az eredménytől függetlenül maga a DK megőrizheti az ellenzék, illetve győzelem esetén a kormányváltó összeborulás legbefolyásosabb szerepét. Fontos szempont az is, hogy a két konzervatív jelölt egyike sem könnyen besorosozható, belibernyákozható – így hiába veszi őket nehéztüzérség alá a propaganda, jelen ismereteink szerint nehezebb lesz sebet ejteni rajtuk.
A már bejelentkezett miniszterelnök-jelöltek nyilatkozatairól, a helyzet bemutatásáról és elemzők véleményéről szóló terjedelmes beszámolónkat elolvashatja a Magyar Hang október 22-én megjelent 2020/43. számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!