
Csütörtökön gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány, aki más betegségek miatt került ugyan be a kórházba, de a koronavírus-tesztje is pozitív lett – vette észre az egyetem közleményét az Index.
Az intézmény azt közölte, hogy a kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. Elvégezték nála a koronavírus-tesztet is, ami pozitív lett, állapotában korábban azonban semmi sem utalt a fertőzésre.
A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A gyógyszeres terápia és az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudták venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.
Újabb nyolc magyar beteg halt meg | Magyar HangAz egyetem megjegyzi, hogy a beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult.
A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontroll vizsgálatokra kell majd visszajönnie.