Meghalt az Alkotmánybíróság volt elnöke
Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke felszólal a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány rendezvényén a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2015. december 10-én. (Fotó: MIT/MTVA/Balogh Zoltán)

Életének 75. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, az állampolgári jogok volt országgyűlési biztosa, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja – közölte honlapján az Alkotmánybíróság.

Lenkovics Barnabás 1950. július 26-án született Rakamazon, 1974-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK), majd a Polgári Jogi Tanszékén kezdett oktatni. 1992-ben kandidátusi fokozatot szerzett, ezzel a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja lett, 2000-től egyetemi tanár. Több egyetemi tankönyv, jegyzet, közel száz publikáció szerzője, gyűjteményes könyve „Ember és tulajdon” címmel 2013-ban jelent meg. Szakterülete a polgári jog, kutatási területe a dologi jog, különösen a tulajdonjog és az emberi jogok volt. 2001 és 2007 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosa volt, az Országgyűlés 2007 márciusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává, majd hét évvel később nevezték ki a testület elnökévé. Alkotmánybírói és elnöki mandátuma 2016. április 21-ig tartott. 1994-ben Trefort Ágoston-emlékéremmel tüntették ki, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével.