
Meghalt egy gyermek, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték. Az ATV Híradó információi szerint a gyermeket kedd délután vitték be a kalocsai kórházba, kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással. Azt írták, hogy itt azért nem látták el, mert korábban bezárt a gyermekekkel foglalkozó osztály. (Különös a helyzet: a megyei kórház korábbi közleménye a kalocsai gyermekellátással kapcsolatban azt írta, hogy „a több napos kórházi bent fekvést igénylő betegek kezelését nagyobb méretű centrumkórházakba szervezik”. Az Országos Kórházi Főigazgatóság viszont cáfolta, hogy bezárt volna a kalocsai gyermekosztály). A híradó beszámolója szerint azt mondták a családnak, hogy vigyék a gyereket gyorsan Bajára, mentőt azonban nem hívtak hozzá.
A beszámoló szerint a család Bajára vitte a beteg gyermeket, ahol hiába látták el, másnap reggelre elhunyt. Hozzátették, az eset szóba került a kalocsai önkormányzat ülésén is, ahol arról döntöttek a képviselők, hogy minden segítséget megadnak a gyermeküket elveszítő családnak. A Híradó beszámolója szerint a kalocsai kórház hírzárlatot rendelt el. Később az elhunyt gyermek édesanyja a koronafm100.hu-nak telefonon azt mondta: a kalocsai kórházban semmilyen mulasztás nem történt. – A doktornő azonnal kivizsgálta a gyermeket és közös megegyezéssel nem mentőt hívtak, hanem azonnal útra keltek Bajára. A család maximálisan elégedett volt a kalocsai kórház nyújtotta támogatással – fogalmazott.
Az egyébként épp most derült ki, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kalocsai telephelyéről a Bajai Szent Rókus Kórházba szállítottak át nemrég olyan babákat, akiket szüleik magukra hagytak. A Népszava információi szerint 13 újszülöttet, csecsemőt és kisgyermeket szállítottak át. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a lapnak elismerte, hogy átszállítottak gyermekeket egyik kórházból a másikba, de azt nem közölték, hogy hány babát érintett ez. A lépést azzal indokolták, hogy biztosítsák a legmagasabb szintű ellátást, gondozást. Arról pedig a 444.hu számolt be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai alapján, hogy három egészségügyi ellátás állt le az országban egyetlen nap alatt. Dunavecsén a gyerek járóbeteg-ellátás, Békésen az ortopédia áll le orvoshiány miatt. Kecskeméten a CT-készülék hibásodott meg, ezért egyes stroke-os és kardiovaszkuláris betegeket nem tudnak ellátni. A három leállás közül csak a kecskeméti átmeneti. A szakorvoshiány miatt leálló békési ortopédia helyett 2026. február 28-ig a Békés Vármegyei Központi Kórházat jelölték ki ellátásra – írták.
Frissítés: A gyermeket a házi gyermekorvos, és nem a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház (Kalocsa) orvosai vizsgálták. A házi gyermekorvos döntött a beteg kórházba utalásáról, felajánlotta a mentővel történő szállítást, a lehetőséget a gyermek családja nem vette igénybe, a gyermeket a vizsgálatot követő két órán belül a Bajai Szent Rókus Kórházba szállította – reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság. Részletek itt>>>