
Meghalt Forró Tamás egykori rádiós, televíziós riporter – írja a Blikk. A 80-as és 90-es évek médiavilágának meghatározó alakjaként számon tartott újságíró halálhírét hónapokig nem hozták nyilvánosságra. A lap azt írja, hogy április 17-én töltötte volna be 76. életévét, de feltehetően már nem élte meg.
A lap felidézte, hogy Forró Tamás karrierjét a rádiónál kezdte, majd a televíziózásban vált országosan ismertté, amikor Havas Henrikkel vezette a Napkelte című műsort. Pályáját ugyanakkor beárnyékoltak különféle ügyek: emlegették III/III-as ügynökként, a Kádár-rendszer kiszolgálójaként, valamint a legendás brókerbotrány, a Kulcsár Attila-ügy egyik szereplőjeként is.
Forró Tamás hosszú évek óta eltűnt a képernyőről.