Meghalt Mádl Dalma

Meghalt Mádl Dalma

Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – tudatta a család pénteken az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint Mádl Dalma péntek hajnalban hunyt el Budapesten.

Mádl Dalma – lánykori nevén Némethy Dalma – 1932. november 9-én született Pécsett, Mádl Ferenccel 1955-ben kötött házasságot, aki 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke volt, ezen túlmenően Széchenyi-díjas jogtudós, korábban az Antall-kormány minisztere. Mádl Dalma 1964-től egészen férje megválasztásának évéig, 2000-ig a Budapesti Műszaki Egyetem egyik kutatócsoportjánál dolgozott. Egyetlen fiúgyermekük 1961-ben született.

Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, felkarolta a hátrányos helyzetű gyerekeket, munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. Férje elnöki mandátumának lejárta, majd halála után is folytatta karitatív munkásságát. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

2005-ben ő kapta meg az első alkalommal adományozott Polgári Magyarországért Díjat, az azzal járó egymillió forintból megalapította az „Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt. A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátta. 2007-ben az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére alapított Szent Erzsébet rózsája díjjal ismerték el tevékenységét, 2012-ben átvehette a Magyar Szabadságért díjat munkásságáért, amellyel Magyarország demokratikus fejlődéséhez való hozzájárulását ismerték el. 2015-ben Mindszenty-emlékérmet kapott.

Mádl Dalma életét kiemelkedő közösségépítő tevékenység, az egész magyar nemzetre kiterjedő, hittel, emberséggel és közvetlen kedvességgel végzett karitatív jószolgálati és jótékonysági munka jellemezte. Számtalan segélyosztásban vett részt vett, támogatott idősotthonokat is. Sokat utazott az árvíz sújtotta kelet-magyarországi területekre, különös figyelemmel fordult azokhoz a gyerekekhez és fiatal felnőttekhez, akik család nélkül nőttek fel.

(MTI)

Címkék: gyász, Mádl Dalma

Karácsonyi Magyar Hang-akció

Karácsonyi Magyar Hang-akció

Ha legalább fél évre előfizet a Magyar Hang nyomtatott vagy pdf változatára, ajándékba adjuk a karácsonyi dupla számunkat! Az éves előfizetők pedig emellett választhatnak ajándéktárgyaink közül.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

„Fidesz vagy nem Fidesz?” – Magyar Hang-ajánló

„Fidesz vagy nem Fidesz?” – Magyar Hang-ajánló

Pulai András és Zárug Péter Farkas vitája. Interjú Donáth Annával, Komáromi Zoltánnal és Schell Judittal. Riport a fiktív lakcímekről Kispaládról. Keresse a friss Magyar Hangot, Bűvös Szakács- és Sportkönyvek-melléklettel!

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby