Nyolcvanegy éves korában meghalt Schöpflin György. A tragikus hírről Hölvényi György KDNP-s EP-képviselő számolt be a Facebook-oldalán.
„Professzor Úr, kedves Gyuri! Köszönöm a hosszú beszélgetéseket. Isten áldjon, nyugodj békében!” - búcsúzott Facebook-oldalán Hölvényi.
Schöpflin György öt nap múlva töltötte volna be a nyolcvankettőt. 1939. november 24-én született Budapesten, családjával 1950-ben hagyta el az országot. Nagy-Britanniába emigráltak, iskoláit is ott végezte. A glasgow-i egyetem jogi karán végzett, ezt követően tanult Bruges-ben, az Európa Főiskolán is.
A londoni Chatham House kutatóintézet munkatársaként dolgozott, 1967 és 1976 között pedig a BBC újságírója volt. Számos egyetemen tanított, a Londoni Közgazdasági Egyetemen a kelet- és közép-európai politikatörténet professzora lett, később a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok Intézetében egyetemi tanár. Kutatta a nacionalizmust és a nemzeti kisebbségek kapcsolatrendszerét is.
A Fideszbe 2003-ban lépett be, ezt követően indult az európai parlamenti választáson. Tizenöt évig, 2004-től 2019-ig volt európai parlamenti képviselő. Tagja volt az Orbán Viktor által indított Nemzeti Konzultációs Testületnek is.
Neves családból származott, apja Schöpflin Gyula író, Aldous Huxley és Virginia Woolf fordítója, míg nagyapja Schöpflin Aladár kritikus volt, aki nagy szerepet játszott többek közt Ady Endre és Móricz Zsigmond elismertetésében.
Nacionalizmusok, politikai átkok
A nacionalizmusok elismert kutatójaként számos fontos kötetet (Hungary between Prosperity and Crisis; Politics in Eastern Europe 1945-1992; A modern nemzet) jegyzett, előadásokat tartott. Az ELTE jogi karán 1993-ban beszélt például arról, hogy a nacionalizmusnak három alapelve van. A nacionalista meg van győződve róla, hogy mindenkinek tartoznia kell egy nemzethez, de csak egy nemzethez. Úgy gondolja, a világ nemzetekből, de csak nemzetekből áll. Harmadszor pedig azt gondolja, a nemzeti lét egy többé-kevésbé jól definiált területhez tartozik. Schöpflin emiatt úgy látta, a kommunista rendszereket is nevezhettük akár nacionalistának.
Az előadás után a Beszélő kérdezte, Schöpfin pedig a lapnak kifejtette: – Én természetesen nem fogadom el a nacionalista világképet, a világ nem úgy van berendezve, ahogy a nacionalisták elképzelik. De mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzet valódi politikai kategória, teljesen autentikus kategória. Ha egy politikai kategóriát befagyasztanak, akkor annak következményei lesznek. A kommunizmus egy tekintetben mégis befagyasztott valamit: azt mondta, hogy a nemzetek fejlődésének vége van. Tehát az lesz, ami van, és új nemzet nem jön létre. (Most tekintsünk el Jugoszláviától, vagyis a macedónoktól és a boszniai muszlimoktól.) Legalábbis a tömbön belül ez volt a helyzet. Ezzel szemben az igazság az, hogy a nemzetek változnak, a nemzeti identitás változik.
Schöpflin ugyanebben az interjúban beszélt arról is, hogy úgy érzi, egy XIX. századi magyar nem ismerné ki magát a mai Budapesten, és nemcsak azért, mert a város megváltozott, hanem mert a magyarok már másként gondolkodnak, a nemzeti identitás megváltozott azóta. Kérdezték arról is, a politikának hogyan kellene ehhez viszonyulnia, milyen lehet a liberális, modernizáló politika ebben a tekintetben? A történész úgy látta, a nemzet tényleg autentikus élménye a társadalomnak, és a liberális erőknek is egyértelművé kell például tenniük, hogy mi a magyar liberalizmus. – Az egész dolog arra megy ki, hogy a baloldal (most a liberálisokat idesorolom) átengedte ezt az egész problémát a – minek is nevezzem? – jobboldalnak. Tehát monopolhelyzet alakult ki gyakorlatilag. S ez politikailag egyrészt felelőtlenség, másrészt ostobaság. Mert miért kellett átengedni? Miért nem sikerült a magyarországi liberalizmusnak kialakítania egy olyan stratégiát, amely magában foglalja a nemzetbenvalóságot? – tette fel a kérdést.
Ekkor még nem szeretett volna egyértelmű politikai nyilatkozatot tenni, tíz évvel később viszont már egyértelműbben elköteleződött, a Fidesz mellett pedig kitartott a későbbiekben is. Tavaly volt a Válasz Online podcastjának vendége, itt beszélt arról, hogy „2010 vízválasztó az EU és a Néppárt történelmében: az a kép alakult ki, hogy van egy párt, amelyik megkérdőjelezi a liberális demokrácia monopolhelyzetét – addigra kialakult az a nézet, hogy a demokrácia csak liberális lehet. 2010-ben egyesült a liberális demokrácia gondolata az európai integráció fogalmával, vagyis aki kritizálta az integrációt, az már populistának, Európa-ellenesnek minősült.”
A lap kérdezte arról is a politikust, mit gondol Kövér László azon kijelentéséről, hogy a baloldal nem a nemzet része. – A mai magyar politikai élet nyelvezete mindkét oldalon elfogadhatatlan. (…) Mind a két fél kiveszi a részét ezekből a túlfeszített dolgokból. Rettenetesen sajnálom, hogy ez alakult ki Magyarországon. Ez egy kettősség, ahol az ellenzék tartja fenn a Fideszt, a Fidesz az ellenzéket – mind a kettő tanul a másiktól. A 2002 és 2010 közötti időszak legfőbb tanulsága, hogy a kormány nem vett tudomást az ellenzékről, mintha az nem is létezne. Mit mond erre a Fidesz? „Igen, tényleg, Magyarországon ezt így kell.” Nem mondom azt, hogy Magyarországnak a legfantasztikusabb ellenzéke van, de elfogadom azt, hogy időről időre egyik vagy másik ellenzéki párt egész jó ötlettel jöhet elő. De hiába jön elő, a Fidesz erre nem hajlandó lépni. Mindkét fél úgy éli meg, hogy bármilyen engedményt tesz, a másik fél előrenyomul. Ez a magyar politikai átok – nem turáni, mert ezt mi magunk hoztuk létre – fejtette ki Schöpflin György.
Nem lett pártkatona
„Ismertem. Tiszteltem, sőt rajongtam érte (Ő szervezte azt a panelt egy 2002-es oxfordi graduate student konferencián a St Antony's Collegeben, ahol először adtam elő angolul a magyar státustörvényről – féltem is nagyon!). Értette, érezte a saját bőrén ennek a szerencsétlen térségnek a viszontagságos történelmét, de cinikus brit humorral forrázta le érzelmeinket. A 90-es években közölt tanulmányai a rendszerváltás előtti és utáni K-Európáról máig pótolhatatlanok. Lehetett volna belőle CEU-s tanár, nemzetközi tudós-sztár. Nem lett, igazságtalanul nem az lett, bár nyugdíjazáskor az előkelő londoni UCL Jean Monnet-professzora volt. Majd politikai pályára lépett az akkor már jobboldali Fideszben: EU-képviselő 15 éven át 2004-2019 között. Nem lett belőle pártkatona, de elkötelezett »nem-baloldali« és »nem-liberális« tudós és közszereplő” – írta Facebook-oldalán Stefano Bottoni történész.
Megemlékezett az elhunytról Somogyi Zoltán politikai elemző is: „Először Londonban találkozhattam vele, amikor Németh István, az Új Mandátum könyvkiadó csodálatos vezetője, egyetemi éveim alatt főnököm rám bízott jó néhány könyvet, hogy vigyem el neki. Nagy érdeklődéssel fogadott, majd meghívott vacsorázni is, engem, a senkit ő, a nagy ember. Sokakat tanított Közép-Európa történetére, azon az estén engem is. Később a szomszédunk lett itt Budapesten, egy házban laktunk és többször, kedélyesen beszélgettünk a világról. Arról is kérdeztem, hogy mit keres ő a Fidesz európai parlamenti képviselői között. Ő mindig kiállt pártja, az ott levők mellett. Lojális ember volt és persze a baloldalon elképzelhetetlen is lett volna a szerepe - még ha híres polgári radikális, illetve szociáldemokrata családból származott. Igazi konzervatívként soha nem tért ki a viták elől.”
