Márciustól több mint hétmillió forint lesz Orbán Viktor fizetése
Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a frakcióvezetők felszólalásaira, akik reagáltak a kormányfő napirend előtti felszólalására az Országgyûlés plenáris ülésén 2025. február 24-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Nemcsak a bruttó átlagbérek, hanem márciustól a képviselői fizetések is emelkednek: a KSH adatai szerint tavaly az átlagos bruttó bér 13,2 százalékkal –  646 800 forintra – nőtt, és ez egy 2018-as törvénymódosítás alapján automatikusan magával hozza a képviselők fizetésemelését is. Ennek értelmében Orbán Viktor márciustól 7,1 millió forintot keres majd, Kövér László házelnök bére bruttó 5,24 millió forint lesz, Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig 5,76 milliós bérre számíthat – számolta ki a 444.

Bár 2024-ben a gazdaság a vártnál sokkal rosszabbul teljesített, és az eredetileg tervezett 4 százalék helyett mindössze 0,5 százalékkal nőtt a GDP, a bruttó átlagbérek lendületesen nőttek. Így amint közli a Központi Statisztikai Hivatal, hogyan alakultak az előző évben a fizetések, rögtön tudni lehet, hogy adott év márciusától hogyan változik a vezető képviselők és parlamenti tisztségviselők fizetése. A képviselői alapbér az előző évi bruttó átlagbér háromszorosa, az egyes betöltött parlamenti pozíciók pedig további pluszokat jelentenek. Így a honatyák bruttó alapbére 1 940 400 forintra emelkedik, de a különböző parlamenti pozíciók további juttatásokat biztosítanak. A bizottsági tagok például az alapbér 1,2-szeresét, azaz 2,3 millió forintot kapnak, míg a frakcióvezetők az alapbér kétszeresét, azaz 3,88 millió forintot vihetnek haza.

A hatályos jogszabályok szerint a miniszterek fizetéséről maga Orbán Viktor dönt, aki az átlagbér hatszorosában határozta meg a tárcavezetők juttatását. Orbán Viktor márciustól 7,1 millió forintot keres majd. Ez úgy jön ki, hogy a kormányfő fizetése a képviselői alapbér 2,7-szerese, utóbbi pedig a bruttó átlagbér háromszorosa, vagyis háromszor 646 800, azaz 1 940 400 forint. Így Orbán miniszterelnökként bruttó 5,24 millió forintot keres, de mivel emellett képviselő is, ehhez jön még tovább 1,94 millió, így jön ki az immár 7 millió feletti fizetése. Kövér László házelnök az alapbér 2,7-szeresét viheti haza, így bére bruttó 5,24 millió forint lesz. Sulyok Tamásnak a házelnöki juttatás 1,1-szerese jár, a köztársasági elnök tehát 5,76 milliós bérre számíthat. Ezt az összeget nemcsak a hivatalban lévő államfő, hanem a korábbi köztársasági elnökök is megkapják, így a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin is. Rogán Antal összesen bruttó 5,82 millió forintot kereshet: miniszterként 3,88 millió forintot kap, ehhez jön még az 1,94 milliós képviselői fizetése.

Orbán Viktor fizetése a 2017-es 1,72 millióról emelkedik immár több mint négyszeresére, ehhez képest a miniszterelnök szemlátomást nem gazdálkodik jól a pénzével és nem nagyon tudott félretenni: legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint tavaly még több mint 10 milliós, idénre azonban már „csak” 5,7 millió forintos megtakarítása van, méghozzá a feleségével közös számlán. A miniszterelnök vagyonnyilatkozatából annyi derül még ki, hogy továbbra is felerészben tulajdonosa a XII. kerületben egy 233 négyzetméteres lakásnak, illetve megvan még a felcsúti háza is. Más ingatlan vagy egyéb, nagy értékű ingóság, például autó nincs a nevén, ahogy gazdasági társaságban sem érdekelt és hitele sincs. Habár a tavalyi bevallásában még szerepelt könyvkiadás honoráriumaként legfeljebb havi félmilliós bevétel, ez mostanra már nincs meg.