Matematikával folytatódik az érettségi
Képünk csak illusztráció! Diákok a matematika írásbeli érettségi vizsgán a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégiumban 2024. május 7-én. (MTI/Krizsán Csaba)

Kedden matematikával folytatódnak az érettségi vizsgák. Az Eduline szerint középszinten 73 318-an, emelt szinten pedig 7798-an érettségiznek. A vizsgakövetelmények ugyanazok, mint amelyek tavaly voltak.

Így a 2025-ös vizsgasorban is főleg olyan feladatokra lehet számítani, amelyek hétköznapi, gyakorlati problémákkal foglalkoznak (például a 2024-es vizsgán a szolnoki habos isler került elő a második részben), de lehetnek olyan pénzügyi számításos feladatok is, amelyek csak 2024-ben kerültek le emeltről középszintre. A vizsgasor szerkezete ugyanolyan maradt: továbbra is két feladatlapot kaptok középszinten. Az I. rész általában 12 feladatot tartalmaz, erre 45 perc áll rendelkezésre. Amint azonban letelik az időt, a feladatlapot a felügyelő tanár összegyűjti, így ezzel a feladatrésszel a későbbiekben már nem foglalkozhatnak a diákok.

A II. részre már 135 percet lesz, de ez a feladatlap további két részből áll:

• Az A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatból épül fel.
• A B részben pedig három, egyenként 17 pontos feladat lesz, de ebből csak kettőt kell megoldani.

A matekérettségin olyan számológépet lehet használni, ami nem alkalmas adatok tárolására. Emellett függvénytáblázatot is vihetnek magukkal a diákok.