
Egy hónappal ezelőtt bejelentették, a napokban pedig megkezdődtek az elbocsátások a Mercedes egyik beszállítójánál, a helvéciai Antolin Hungary Kft-nél – értesült az Alfahir.hu. A cikk szerint nagyjából száz munkavállalótól válik meg az egyébként francia tulajdonú cég, de az emberek végül nem felmondással, hanem papíron közös megegyezéssel távoznak. Az Antolin korábban a Hiros.hu megkeresésére a megrendeléseik visszaesésével indokolta a döntést, a létszámcsökkentés mértékéről csak annyit írt, hogy több, mint 400 dolgozó maradt.
Az Alfahir közben több munkavállaló elmondására hivatkozva arról is írt, hogy a cég bevezette a rabszolgatörvény néven emlegetett szabályozást, amelynek lényege, hogy a dolgozók akár évi 400 órányi túlmunkát is végezhetnek. A portál által megkérdezett alkalmazottak mind arról számoltak be, hogy fegyelmi eljárással fenyegették azokat, akik nem hajtják végre a szombat délutáni vagy vasárnap hajnali túlmunkát. A megnövekedett feladatok okaként egyébként a Mercedes-gyártól érkező megrendeléseket jelölték meg.
Az elbocsátották egyébként azt mondják, hogy van a környéken munkalehetőség, csak várni kell. Meglátásuk szerint az egy hónapnyi felmondási idő elég arra, hogy új munkahelyet találjanak.
A Magyar Hang kereste az Antolin Hungaryt, amint válaszolnak, beszámolunk róla.