
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: megszavazták a költségvetés fennmaradásához szükséges javaslatokat, a korábbiakhoz képest módosítással. A módosítás lényege, hogy a Tisza kihúzatta azt, hogy a főváros belemenjen abba, hogy az OTP hitelszerződése kiköthesse, hogy felbontható a szerződés akkor, ha csődbiztost rendelne ki Budapest élére a kormány. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Karácsony Gergelynek és Kiss Ambrusnak pár héten belül ezt le kell tárgyalniuk a bankkal, hogy így is engedélyeznék-e, hogy 80 milliárdra bővüljön a hitelkeretük augusztus 1-je és szeptember 19-e között. Azért csak addig, mert utána a fővároshoz ismét nagyobb mértékű iparűzési adó érkezik.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ha véget érnek a tárgyalások az OTP-vel, a közgyűlésnek a végére kitárgyalt szerződésről ismét szavaznia kell, tehát már júliusban is várható rendkívüli közgyűlés. Ezzel viszont pengeélen fog táncolni Budapest, mert a jelenleg 60 milliárdos hitelkeretet meghaladná július végére a likviditási hiány, ugyanis 66 milliárdra nőne információink szerint, vagyis a számlák egy részét át kell ütemezniük. Nagy kérdés, hogy mi van akkor, ha az OTP nem hajlandó a csődbiztosra vonatkozó részt kiszedni a szerződéséből, a Tisza vajon végül így is hozzájárulna-e a hitelkeret bővítéséhez, mert ha nem, a főváros fizetésképtelenné válna a nyárra. Baranyi Krisztina kritizálta, hogy a mostani döntés nem rendezte végleg a főváros anyagi helyzetét a nyárra, így a Tisza kezdeményezte módosítást a csődbiztossal kapcsolatban a Kétfarkú Kutya Párt fővárosi frakciója nem támogatta.
A szavazást megelőzően Karácsony Gergely tárgyalási szünetet rendelt el, ez alatt ő és Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Tisza frakciójával egyeztetett. A rendkívüli ülésen egyébként jelen voltak a fővárosi szakszervezetek dolgozói is, akik megtapsolták, hogy átmentek a javaslatok.
Ám a Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Baranyi Krisztina által kidolgozott vészforgatókönyvből az a rész nem ment át, hogy augusztus 20-án csökkentett üzemmódban menjen a tömegközlekedés Budapesten, ha nincs megállapodás addig kormánnyal arról, hogy mennyi plusz pénzt adnak a fővárosnak.
Magyar Péter ezt úgy kommentálta: „A fidesz bohóckodása és obstrukciója mellett a TISZA kompromisszumos javaslatával, hosszú vita után a Fővárosi Közgyűlés az imént megszavazta a költségvetés felülvizsgálatát. Ahogy decemberben, úgy most is a Tisza volt a mérleg nyelve. Decemberben a Kutyapàrt frakciója nem szavazott a költségvetésről, most pedig a Fidesszel közösen leszavazta a kompromisszumot, ami alapján a Főváros tovább tárgyal a bankokkal és nem ad sem üres, sem töltött pisztolyt Orbánék kezébe. Köszönöm a TISZA képviselőinek a kitartást és a főpolgármesternek is, hogy végül belátta, hogy nem adhatunk adut a fideszesek kezébe. Megérte az egyórás telefon… ″.
A szavazás után egyébként a főpolgármester szünetet rendelt el, és folytatódik a közgyűlés.