Megnyitott a bulinegyed rendőrsége
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Benedek Zsolt, Erzsébetváros fideszes önkormányzati képviselője. (Fotó: Benedek Zsolt Facebook-oldala)

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége, ami a környéken élők és a Budapestre látogató turisták biztonságát egyaránt szolgálja – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a VII. kerületi új körzeti megbízotti iroda átadásán pénteken.

Rétvári Bence kiemelte: a bulinegyed egy négyzetkilométeres terület a budapesti belváros közepén, ahol 845 vendéglátó- és szórakozóhely van; éjfél és hat óra között is nyitva van közülük 200. Budapestnek ez a része világszerte ismert, nagyon sokan jönnek ide kikapcsolódni, szórakozni – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: örülnek annak, hogy „Európa fiataljai Magyarországon érzik magukat a legnagyobb szabadságban”, ugyanakkor az is fontos, hogy az itt élők biztonságban érezzék magukat. Rétvári Bence szerint Magyarország Európa, sőt a világ egyik legbiztonságosabb országa, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb főváros.

(MTI)