Megölte csecsemőjét egy nő Komlón
Forrás: Police.hu videó

A gyanú szerint egy édesanya vízbe fojtotta a kéthónapos kisfiát. 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz egy 28 éves nő ellen. A gyanú szerint a komlói nő hétfőn délután az otthonuk fürdőkádjában vízbe fojtotta a két hónapos gyermekét. A kisfiúra az épp látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, akik azonnal hívták a központi segélyhívószámot, azonban a kiérkező mentők a csecsemő életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrök az anyát a helyszínen elfogták, majd előállították a főkapitányságra. Gyanúsítottként hallgatták ki, ami alatt a nő részletes, beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

A bűncselekmény körülményeit a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Idén februárban Csemőn történt hasonló eset. A 27 éves elkövető bevallotta, hogy kisfiát titokba hozta világra otthonában. A szülés után becsomagolta egy plédbe, majd kivitte a fészerbe, és otthagyta, mivel nem szeretett volna negyedik gyermeket.