
Közeledve a 2026-os választásokhoz, érezhetően erősödnek a politikával kapcsolatos indulatok, de az ország megosztottsága egyébként is hosszú évek óta súlyos probléma. Vajon hogyan látják ezt a kérdést a magyar politika főszereplői?
Az ország megosztottságáról Orbán Viktort a Magyar Hang még a tavaly nyári választás napján tudta kérdezni röviden, ami egyike azon kevés alkalmaknak, amikor a kormányfő hajlandó válaszolni újságírók kérdéseire. Először azt a kérdést tettük fel, érez-e személyes felelősséget azért, hogy mély politikai törésvonalak alakultak ki az országban. Orbán Viktor elmondta, az ország nem megosztott, hanem demokratikus, vannak különféle vélemények, ezt akartuk 1990-ben.
– Ön a gyűlöletre gondol, az nem szép dolog – mondta.
Arra a kérdésre, hogy neki van-e személyes felelőssége ebben, vagyis „a gyűlöletben”, azt válaszolta a magyar miniszterelnök, hogy nem, egyáltalán nincsen, hiszen ő a béke embere.
„A hatalom változott – nem kicsit, nagyon”
A Magyar Hang a kérdést Magyar Péternek is feltette a Tisza kongresszusán, akitől arról érdeklődtünk, ő maga és a párt közössége mit tud tenni azért, hogy megkezdődjön a politikai árkok betemetése.
– Mi mindig elmondtuk, hogy nem a magyar emberek között van igazából ellentmondás és ellenérzés, hanem a jelenleg regnáló hatalom tesz meg mindent – és egyébként nemcsak Orbán, hanem Gyurcsány is, így, közösen 20 év alatt –, hogy árkokat ásson és összeugrassza a magyart a magyarral. Mi az elejétől fogva valljuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar, és részünkről ez nemcsak egy szlogen. Szeretnénk ezért tenni, és én biztos vagyok benne egyébként, hogy egy sikeres választás és egy kormányváltás után ez nagyon gyorsan megoldódik, hiszen nem lesz egy a jelenlegihez hasonló, gyűlöletkeltő propaganda-gépezet Magyarországon, amelyre több száz milliárdot költenek csak azért, hogy mindig legyen valami ellenségkép attól függően, hogy éppen mit mérnek a közvélemény-kutatók – fejtette ki Magyar Péter. A Tisza elnöke szerint az normális dolog, ha valaki másképp képzeli el az oktatás és az egészségügy jövőjét, de ma Magyarországon nincsenek szakpolitikai viták, „hiába hazudta ezt a miniszterelnök”. – Ők egy Menczer Tamást, Rogán Antalt és Deutsch Tamást tudnak kiállítani, ezt én azért nem nevezném szakmai vitának – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ők készen állnak ilyen viták lefolytatására.
Arra, hogy 2026 előtt érdemben csitulhatnak-e az indulatok, Magyar Péter azt mondta: nekik nem érdekük élezni a helyzetet. – Nyilván óriási az elkeseredettség az országban, nagyon nehéz a helyzet, megélhetési válság van. És nyilván, ha szegénység van, és nagyon sok ember nem tud a gyereke asztalára egészséges ételt tenni vagy nem tudja őt befizetni egy iskolai egyhetes túrára, esetleg egy nyugdíjasnak választania kell az étel és a gyógyszer vagy a rezsiszámla befizetése között, akkor kialakulnak indulatok, méghozzá jogos indulatok az emberekben amiatt, hogy mit tettek a hazánkkal – tette hozzá. – Miközben ideérkezett 40 ezermilliárd forint, ha körbenézünk, azt látjuk, hogy Lengyelország, Szlovénia, de már Románia is elképesztő módon elhúz mellettünk, és ez a mi kormányzatunk és az egész politikai elitünk hibája. Mi nem hívunk fel erőszakra, mi nem mondunk olyanokat, mint a miniszterelnök, hogy kard által vész el, ki karddal él, s olyat sem mondunk, hogy ki kell söpörni valakit ebből az országból, ez nem a mi stílusunk. Mi valóban hiszünk a polgári hangnemben, egy normális Magyarországban, hiszünk a szeretetben és az összefogásban is, és szerintem egyre több magyar ember látja, hogy úgy háromezer oligarcha, politikus és Orbán Viktor ejtették túszul ezt az országot – jelentette ki, hozzátéve, hogy a Tisza a még fideszes szavazókat is várja, s ők a kormány valamennyi jó intézkedését meg fogják tartani kezdve a 13. havi nyugdíjtól a fiatalok adókedvezményéig bezárólag. – Minket a hazaszeretet hajt és ugyanazok az érzések, mint a fideszes szavazókat. Én is voltam egyszer fideszes szavazó – nem is egyszer –, tudom, hogy miről beszélek. Nem én változtam meg, hanem a hatalom, és nem is kicsit, hanem nagyon – zárta gondolatait.
MKKP: Nem lesz elég a kormányváltás
A Magyar Hang az ország megosztottsága kapcsán fölkereste azokat a pártokat, amelyek a legesélyesebbek arra, hogy 2026-ban bejussanak a parlamentbe. A Mi Hazánk nem válaszolt a kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) politikai igazgatója, Milbacher Dániel úgy látta:
– Az elmúlt évtizedekben minden parlamenti párt hozzájárult ahhoz, hogy az emberek között megszűnjön a bizalom. Felbomlottak a közösségek és az emberek egyre távolabb kerültek egymástól, sokan gyanakvóak lettek és nem feltételeznek jót a másikról. Szerinte ez egy mesterséges megosztottság, amiben mindenki rosszul érzi magát. – És mindez azért van, mert a politikát elszakították a valóságtól, az emberektől és valami misztikus rosszá tették. Holott eredetileg egyáltalán nem az, sőt – mondta. Milbacher Dániel szerint az MKKP éppen azért jött létre, mert sokaknak elegük lett abból, hogy Magyarországon az emberek szinte ok nélkül gyűlölik egymást és bizalmatlanok egymással. Ez olyan rossz légkört és hangulatot idéz elő, amely már nem magyarázható gazdasági mutatókkal meg szakpolitikai hibákkal.
– Itt arról van szó, hogy a magyar társadalmat mentálisan megviseli és folyamatosan terheli az, amit a politikusok és a pártok a nyakukba raknak „politizálás" címén. Ez így egyértelműen nem jó. Az a célunk és feladatunk, hogy ezt lebontsuk. Ennek pedig a legjobb eszköze a közösségek újraépítése, az emberek aktivizálása. Rá kell mutatnunk arra, hogy ne csak elégedetlenkedjünk, hanem oldjuk is meg a problémákat a saját környezetünkben. Példát akarunk mutatni, hogy a közös ügyeink intézése nemcsak komolyságot feltételez, igenis, lehet humoroson, (ön)ironikusan és viccesen, vagyis emberi módon is gyakorolni. És azt is igazolni szeretnénk, hogy ez az egész nemcsak öltönyös emberek pátoszos, gyűlölködő beszédeiről, az ígérgetésről és a céltalan nagyotmondásról szól – fejtette ki.
És hogy 2026 előtt van-e reális esélye az árokbetemetés megkezdésének?
– Az a nagy félreértés, hogy a pártok, akár a Fidesz, a Tisza vagy az óellenzék, azt gondolják, hogy Magyarország agrápolitikából, energiapolitikából, adórendszerből meg költségvetési hiányból áll össze, mint valami gépezet. Holott ez nyilván nem így van. Magyarország emberekből áll, akik lassan 35 éve rosszul érzik magukat a bőrükben és az egyre töredezettebb társadalomban – vélte. Szerinte ezt „nem egy több ezer oldalas program meg egy rakás szakértő” fogja egyedül megoldani. Persze, ezek is mind-mind kellenek hozzá, de „az árkokat csak úgy lehet betemetni, ha mentálisan is bekövetkezik egy váltás a társadalomban, ehhez pedig egy lehetséges kormányváltás nem lesz elég” – Ehhez több munka, jókedv, önirónia, közösségek és bizalom szükséges, így lesz Magyarország egy boldog ország – jelentette ki.
„Minden idők leggyűlölködőbb Fidesz-kampányára számítunk”
Arra a kérdésünkre, hogy kinek a felelőssége a megosztottság, a DK így válaszoltt: „A helyzet egyértelmű. A Fidesz kezdte el a társadalom végzetes megosztását, aminek jelképes eseménye volt Orbán beszéde a TF-en, 2002-ben. Ez azóta nemcsak, hogy nem enyhült, hanem egyre durvább lett, ennek jele a mostani »szuverenitásvédelmi« gyűlölethadjárat is. A Fidesz kormányon is mindent megtesz 2010 óta, hogy lehetetlenné tegye a közügyek érdemi megvitatását, többek között a társadalmi partnerek, szakszervezetek gyengítésével, bedarálásával, a független sajtó ellehetetlenítésével, a parlamenti viták kiüresítésével, az ellenzék elleni folyamatos jogi támadásokkal”. A DK úgy látja, hogy gyűlölködés és ellenségkép-gyártás helyett az emberek megélhetésére kellene koncentrálni, hogy ne legyen ekkora társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság. Arra, hogy a párt mit tud tenni azért, hogy ez a megosztottság mérséklődjön, azt írták: a legfontosabb feladatuk, hogy helyreállítsuk a köztársaságot, a működő demokráciát, ahol érdemben lehet megvitatni közügyeket. „Ehhez azonban az Orbán-rendszernek buknia kell” – tették hozzá. A DK egyébként 2026 előtt nem gondolja, hogy megkezdődhet az árokbetemetés, szerintük a helyzet csak rosszabb lesz, ahogy fogalmaztak, „minden idők leggyűlölködőbb Fidesz-kampányára számítunk”.