
Graffitivel rongálták meg a Momentum Donáth Anna üzeneteit közvetítő plakátjait Rákosmentén – adja hírül Facebook-oldalán Gergely Bálint, a Momentum helyi politikusa.
A Momentum országszerte vándorplakátokon hirdeti a valóságot a magyar oktatás valós helyzetével kapcsolatban és többek között a tanárhiányról, vagy a megalázó pedagógusi bérekről láthatnak információkat az érdeklődők ezeken a plakátokon. Most ezeket a plakátokat rongálták meg – derül ki a posztból. Gergely szerint ők kimondják az igazságot, akkor is, ha fáj, vagy kellemetlen. – Úgy tűnik, hogy a XVII. kerületben vannak, akiknek ez nem tetszik. Ide vezet a Fidesz gyűlöletpolitikája” – fogalmazott a politikus. Gergely Bálint már értesítette a rendőrséget a rongálásról és feljelentést tett az ügyben.
A Momentum nemrég országos tájékoztató plakátkampányt indított, amelyben felhívja a figyelmet a kormány megszorításaira és arra, hogy a Fidesz-kormány felelős a magas inflációért. A párt 18 megyében és Budapesten összesen 195 plakátot helyeznek ki, ennek háromnegyedét Budapesten kívül, szerte az országban.