Megszólalt az eddig hallgató józsefvárosi fideszes: aljas vád a szavazatvásárlás
Aktivisták a nyolcadik kerületi Diószegi Sámuel utcában. (Fotó: Magyar hang/Tompos Ádám)

Nincs mire reagálni, ennyit tudok nyilatkozni – mondta lapunknak tablettel a kezében Nyári Dezső. A Fidesz-KDNP nyolcadik kerületi képviselőjelöltjét épp a Népszínház utcában értük utol az önkormányzati és európai parlamenti választások napján, és mivel Nyári eddig még nem reagált Pikó András minap tett Facebook-bejegyzésére, így arra kértük, hogy tegye ezt meg. Józsefváros összeellenzéki polgármestere ugyanis azt írta, hogy a kampányolás közben jutott tudomásukra, hogy két olyan Népszínház utcai ingatlanba, ami a körzetben induló Nyári közvetlen hozzátartozójának a tulajdonában van, feltűnően sok választópolgárt jelentettek be. Egy 104 négyzetméteres lakásba 30 szavazót, egy 67 négyzetméteres lakásba pedig 52-t jelentettek be Pikó bejegyzése szerint.

- Életszerű azt feltételezni, hogy a vesződséggel és az életvitelszerű tartózkodás helyszínén esetleg nehézségekkel járó átjelentkezést ennyi ember nem intézte volna saját erőforrásai terhére, ha pedig a jelölt vagy rá tekintettel más fizet a választónak azért, hogy rá szavazzon, akkor bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – jegyezte meg a nyolcadik kerületi polgármester.

- Tehát nem jelentettek be több embert azokba a lakásokba, ami önhöz vagy a hozzátartozóihoz köthető? – kérdeztük Nyárit. – Nincs ügy és az olyan aljas vádakat, hogy itt szavazatvásárlás, meg amiket leírtak, szeretném visszautasítani – mondta a képviselőjelölt, aki azt is hozzátette, „nem tudja még”, hogy ő maga fog-e feljelentést tenni az ügyben. Pikó ugyanis a fentieken túl arról is írt, hogy eljutott hozzájuk két hangfelvétel, amelyen arról beszélnek számukra ismeretlen személyek, hogy a nyolcadik kerületben az átjelentkezésekre a Fidesz emberei kérésére kerül sor úgy, hogy 20 ezer forintot fizetnek egy átjelentkezésért, és cserébe azt is kérték, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzanak az átjelentkezettek.  

Nemcsak Nyárival, aktivistákkal is találkoztunk a nyolcadik kerületi Diószegi Sámuel utcában. Elmondásuk szerint a 2019-es és 2022-es tapasztalatok alapján itt várható az, hogy sok szavazónak megvásárolják a voksát. Értesüléseik szerint a szavazók szállításában bizonyos taxisok is benne vannak, így a sárga kocsik elhaladásakor is meglengetik a táblákat. A Diószegi utcában egyébként olyan plakátot is láttunk, ami azt sugallja, hogy a szavazatvásárlást a Fidesz szervezi. Ismeretes, az I. kerületben 800 magyar származású venezuelait jelentettek be egy egyébként 77 férőhelyes idősotthonba. Nem ez az első ilyen alkalom a Budavárban: hat nappal egy ottani időközi önkormányzati képviselőválasztás előtt létesített lakcímet egy Ostrom utcai magánklinika címére több Fideszhez, illetve Fidelitashoz köthető személy. Így nekik is volt lehetőségük részt venni a voksoláson, amit végül a kormánypártok jelöltje nyert meg, viszonylag szorosan, hatvan szavazattal.

A lakcímek fiktíválása 2021. novemberétől kormánypárti javaslatra nem számít közokirat-hamisításnak. A módosítás benyújtásakor a Társaság a Szabadságjogokért úgy kommentálta a változtatást, hogy a „Btk. közokirat-hamisításról szóló része úgy módosul, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni”.

A választásról szóló percről percre tudósításunkat ITT tudja elolvasni!