Megszólalt a nő, aki szerint megpróbálták megerőszakolni a Jobbik egyik rendezvényén
Szilágyi György, a Jobbik egyik alelnöke (Fotó: Szilágyi György / Facebook)

Pszichológus bevonásával dolgozhatja fel az őt ért traumát Szilágyi György volt jobbikos országgyűlési képviselő élettársa, akit állítása szerint megpróbáltak megerőszakolni a párt tavaly év végi disznótorán. V. Anita erről a Blikknek beszélt. Azt mondta, még gondolkodik egy szakember felkeresésén. – A támadás feldolgozhatatlan számomra, ahogy az is, ami azóta történt, mert azóta is annyi igazságtalan bírálatot kapok, amiért felvállaltam a történteket, amit nagyon nehéz elviselnem. Épp ez az, amit szerettem volna elkerülni – nyilatkozta a lapnak a nő.

A nő elmondása szerint az egyik legnagyobb csalódás az volt, hogy ahonnan támogatást várt volna, onnan támadták. Viszont olyanok álltak ki mellette, akiktől erre nem számított: a Fidesz képviselői.

Emlékezetes, a kormánypárti frakció nőtagjai közleményben fejezték ki szolidaritásukat a 24 éves nővel, egyúttal pedig Jakab Péter elnököt kritizálták az ügyben tanúsított magatartása miatt. Ebben egyébként arról írtak, hogy pártpolitikától függetlenül elítélik a zaklatás minden formáját és együttéreznek az áldozattal. A Blikknek V. Anita úgy reagált a kormánypárt 14 női politikusának közleményére, hogy „azért is különösen jólesett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni”.

A Fidesz-frakció női politikusai Jakab Pétert bírálták
HM

A Fidesz-frakció női politikusai Jakab Pétert bírálták

Annak kapcsán szólaltak meg, hogy a Jobbik egyik politikusát azzal vádolják, nemi erőszakot kísérelt meg a párt volt alelnökének élettársával szemben egy rendezvényen.

Az esetről a Magyar Hang is kérdezte Jakab Pétert, a Jobbik közelmúltban újraválasztott elnökét. Az eset a kiszivárgott hírek szerint a párt tisztújító kongresszusán is előkerült: a résztvevők egy része – a zaklatással hírbe hozott politikus és támogatói – kivonultak Szilágyi György felszólalása alatt. Jakab Péter a Magyar Hang erre vonatkozó felvetésére azt mondta, hogy nem látta, mi történt. Elmondása szerint a disznótoron is ott volt, de nem ment oda hozzá a hölgy a panasszal. „Ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről. Ettől függetlenül Szilágyi Györgynek joga és kötelessége megkeresni a saját igazát, csak azt nem értem a mai napig sem, hogy miért nem akkor, decemberben tette ezt, miért várt vele öt hónapot”.

Jakab Péter: Lesznek személyi változások a parlamenti frakcióban
Katona Mariann, Hutter Marianna

Jakab Péter: Lesznek személyi változások a parlamenti frakcióban

A Jobbik elnöke a pártban kirobbant szexuális botrányról, a 3 százalékra való bezuhanásukról, kémiai kasztrációról és egy „új 2006-ról”. Nagyinterjú!

A Blikk arról is beszámolt, hogy még senkit sem hallgatott ki gyanúsítottként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, ahol személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoznak. Ez egyébként alapesetben három év börtönnel is sújtható.