Megszólalt Eszenyi Enikő

Megszólalt Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő Myrtle Gordon szerepében John Cassavetes Premier című színművének próbáján a Vígszínházban 2019. február 27-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Most először szólalt meg a nyilvánosság előtt Eszenyi Enikő azóta, hogy visszavonta igazgatói pályázatát a Vígszínház élére. Ismert, a művészt kollégái verbális erőszakkal vádolták. Erről most egyetlen szót sem ejtett.

A HVG.hu vette észre, hogy Eszenyi Enikő videón nyilatkozott az Írdalá.hu weboldalnak, hogy ő is támogatja a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését. Ennek célja, hogy Európa őshonos nemzeti közösségei – köztük a határon túli magyarok – megőrizhessék nemzeti identitásukat szülőföldjükön, és ehhez az Európai Uniótól is forrásokat kaphassanak.

Fogat fogért - Lenne itt még néhány gondolat az Eszenyi Enikő-balhéról | Magyar Hang

Eszenyi Enikő felidézte, hogy a tavalyi évadban két előadással is voltak Székelyföldön, a társulatra pedig nagyon nagy hatással volt az a szeretet, ahogyan fogadták őket. A kezdeményezést szerinte egyrészt a fiatalok miatt kell aláírni, lehetőséget kell nekik ezzel is adni, hogy ki tudják fejezni magukat. De emellett „mindenkinek, aki a határon túl él és ugyanazt a nyelvet beszéli, mint mi, fontos, hogy tudja, mi itt vagyunk és mindig segítünk”.

Eszenyi Enikő a korábbi igazgatói tevékenységéről, az őt ért vádakról egy szót sem szólt. Annyit mondott mindössze, hogy a színház bezárása után még „rengeteg ügyet kell intézni”. Elárulta, hogy készül új projektekre, de azt nem fejtette ki, hogy ez mit jelent pontosan.

Aláírásokkal a székelyekért, a sokszínű Európáért | Magyar Hang