
A rendőrség elévülés miatt megszüntette az eljárást Lakatos Márk ügyében – közölte Füssy Angéla újságíró a Facebook-oldalán. Megkeresésünkre a rendőrség az közölte, az ügy érintettjeit értesítik a meghozott döntésről, hozzátéve, hogy ők a közösségi médiában megjelent posztokat nem kommentálják. A Magyar Jelen újságírója azt is közölte, a nyomozás megszüntetése miatt panaszt nyújtott be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. Füssy Angéla egy 2003-as ügyben tett feljelentést.
Az ügy előzménye, hogy a Pesti Srácok korábbi újságírója, Ábrahám Róbert októberben megvádolta a stylistot azzal, hogy korábban szexuális bűncselekményt követett el egy kiskorú állami gondozott fiú ellen. Ábrahám az ügyészségnek adta át állítása szerint az ügyben szerzett bizonyítékait. Lakatos Márk tagadta a vádakat. A rendőrségi döntés miatt Ábrahám szerda estére tüntetést szervez a Kossuth térre. Tóth Gabi énekes az Instagram-oldalán jelentette be, hogy ő is részt vesz a rajta.
Lakatos Márk az elmondottakat rágalomnak nevezte szerdán a Facebook-oldalán. Mint írta, „azért szólalok meg sok hónap után újra, mert az összes ellenem terjesztett rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – most újra a leghatározottabban visszautasítom.” Közölte, az interneten megjelent egy rendőrségi határozat egy ismeretlen tettes ellen indított ügy kapcsán. „Ez a határozat a nevemmel kapcsolatban tényként említ bizonyos cselekményeket, amiért jogi képviselőmmel a nyomozó hatósághoz fordulok jogorvoslat céljából”. „Az ismeretlen tettessel szemben lefolytatott eljárás során sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hallgattak ki, bizonyítást velem szemben nem folytattak le, meg sem szólított a hatósàg. Az interneten közzétett határozatban olvasható, személyemet érintő állításokat a leghatározottabban visszautasítom. A sajtóban vagy más fórumokon a jövőben sem kívánok nyilatkozni” – írta még