Megszüntették Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét
(Fotó: Facebook/Czeglédy Csaba

A bíróság a mai napon a kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataimra, a kötődésemre, az eljárás során eddig tanúsított magatartásomra figyelemmel megszüntette velem szemben a kényszerintézkedést – írta közösségi oldalán a költségvetési csalással vádolt jogász-politikus, szúrta ki a hvg.hu.

Czeglédyt „még december közepén engedték ki a közel másfél évig tartó előzetes letartóztatásból, de lakás elhagyását tiltó bűnügyi felügyeletét rendelték el, ami a házi őrizet új neve. Ezt a rendőrség technikai eszközzel biztosította, a lakást minden nap 2 órára hagyhatta el, vásárolni, orvoshoz vagy futni. Mától ezek a korlátozások is megszűntek, a büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet” – emlékeztet a hetilap online kiadása.

A szombathelyi önkormányzat volt szocialista képviselőjét azzal gyanúsítják, hogy a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnökeként az áfát és a személyi jövedelemadót be nem valló, diákmunka-közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakított ki 2011 és 2017 között.

Nincs szakállviselési engedélye Czeglédy Csabának | Magyar Hang

Ezért alaposan ki is vizsgálták a borostáját.