
2025. január elsejétől az új iskolaigazgatói megbízások előfeltétele lesz az Oktatási Hivatal (OH) által szervezett, két fél éves „köznevelési igazgatóképzés” elvégzése, ám a képzésre történő jelentkezéshez a fenntartók, így állami iskolák esetében például a tankerületi központok jóváhagyása is szükséges – vette észre a Népszava az OH tájékoztatójából, amit a napokban adtak ki a pedagógus-továbbképzés megújult rendszeréről. Emellett az új iskolaigazgató-képzésben résztvevők számát Pintér Sándor belügyminiszter is korlátozhatja.
A tájékoztató arra is kitér, hogy akik korábban már teljesítették az egyetemeken megszerezhető, az igazgatói megbízáshoz szükséges intézményvezetői ismeretek szakvizsgát, azt továbbra is elfogadják. Ám ilyen szakvizsga 2025. január 1-jétől már nem kezdhető meg, vagyis azok a pedagógusok, akik eddig nem szereztek vezetői képzettséget, de a jövőben iskolaigazgatói pozícióra szeretnének pályázni, azt már csak az OH által szervezett, idén szeptembertől induló képzés elvégzése után tehetik meg, feltéve, ha az iskolafenntartók jóváhagyják jelentkezésüket és beleférnek a miniszter által évenként meghatározott létszámkeretbe. Mindennek a jogi alapját egy idén január 1-jén hatályba lépett kormányrendelet adja meg.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás lapunknak a Népszavának azt mondta: ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány központosította az iskolaigazgató-képzést. Aggasztónak tartja, hogy ilyen képzésekre csak azok jelentkezhetnek, akiknek a fenntartók azt engedélyezik, ami szerinte lehetőséget teremt arra, hogy előzetesen szűrjék a potenciális igazgató-jelölteket, és nem szakmai, hanem politikai vagy megbízhatósági alapon válasszák ki az iskolák vezetésére megfelelőnek talált személyeket.
A központosított igazgatóképzés része a 2025/2026-os tanévtől induló új pedagógus továbbképzési rendszernek: a pedagógusok az eddig hét helyett öt éves ciklusokban kötelesek részt venni továbbképzéseken, ez alól csak az 55 évnél idősebbek mentesülhetnek. A képzésekért kreditpontok járnak, és minden pedagógusnak minimum 120 kreditet kell teljesíteni, amelyből legalább 60 kreditnek a kötelező, vagyis a tartalmi megújító és legfeljebb 60 kreditnek a választható továbbképzési körből kell teljesülnie. A kötelező, tartalmi megújító képzéseket csak a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) lehet elvégezni, más egyetem már nem is indít ilyeneket.