
Cikkünk frissül!
Egynapos keresés után megtalálták azt az ötéves fiút, aki hétfőn tűnt el tolna-mözsi otthonából – közölte a rendőrség az MTI-vel kedd délután. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gyermeket a település határában találták meg, a körülményekhez képest jól van, de a mentők kórházba viszik.
A fiúra két kutyás paksi önkéntes, Jelencsik Zsolt és Góman Dávid bukkant rá a település határától nem messze, mindössze párszáz méterre. A fiú a szántőföldön, a vetésben feküdt, majd felállt. Át volt fázva, de ezt leszámítva, első látásra, nem volt különösebb baja – mondta a Teol.hu-nak Orbán Attila, a megyei közgyűlés fideszes elnöke, aki maga is részt vett a keresésben.
A terrorelhárítókkal érkezett orvos a helyszínen gyorsan felmérte Gergő állapotát és szakszerűen betakarták egy hőtartó fóliába – írta a Teol. Értesüléseik szerint az elsődleges benyomások azt mutatták, hogy a kisfiú a körülményekhez képest jól van, az ijedtségen kívül nem lett különösebb baja, ennek ellenére a közelben immár 24 órája várakozó mentőautóval a szekszárdi kórházba szállították megfigyelésre.
A rendőrség hétfő esti közleménye szerint a fiú hétfő délután távozott Temető utcai otthonából. A Teol-nak az édesanya elmondta, a kisfiú autizmusban szenved. A gyermeket eltűnése után több százan, rendőrök, a Terrorelhárító Központ munkatársai, polgárőrök, kutató-mentő egyesületek, civilek keresték.