Megtiltotta a jövő szombati Budapest Pride-ot a rendőrség
A 29. Budapest Pride Felvonulás (Fotó: Magyar Hang / Nádasi Balázs)

Hiába állt be a Pride felvonulás mögé Karácsony Gergely főpolgármester, a rendőrség megtiltotta a rendezvényt – írta a 24.hu. Az értelmezési vita már napokkal ezelőtt elindult az ügyben, miután a főpolgármester a hét elején közölte, hogy a Budapest Pride-ot a fővárosi önkormányzat rendezi meg június 28-án. Karácsony Gergely akkor arról beszélt, hogy az önkormányzati rendezvények nem tartoznak a gyülekezési jog hatálya alá, így azt meg tudják tartani. A rendőrség ugyanakkor már másnap jelezte: szerintük ugyanúgy kell eljárni az ügyben, mint bármilyen más tüntetés vagy demonstráció esetén, azaz a gyülekezési jog vonatkozik erre az eseményre is, amelyet így be kell jelenteni. Június 28-ára a fővárosi önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben tervezte megrendezni a Budapesti Büszkeség rendezvényt, angol nevén a Budapest Pride-ot. A tervezett útvonal ez lenne: Városháza Park — Károly körút — Astoria-Múzeum körút — Kálvin tér — Vámház körút — Fővám tér — Szabadság híd — Műegyetem rakpart. 

– A rendőrség a gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlést az említett időpontban és helyszínen megtiltja – olvasható Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány határozatában. A rendőrségi határozatban kifejtik, hogy Karácsony Gergely és Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője 2025. június 16-án a főpolgármester hivatalos Facebook-oldalán nyilatkozatot adott egy, a fővárosi önkormányzati és a Szivárvány Misszió Alapítvány közös szervezésében megvalósítani szándékozott június 28-i rendezvényről. A BRFK ezt bejelentésnek minősítette. A főpolgármester a hatóságnak küldött hivatalos levelében azt állította, hogy a rendezvény, „nem Pride, azon sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”. A rendezvény célja szerinte pusztán az, hogy „a nemzet fővárosa szabad”. A BRFK megítélése szerint ez a kijelentés nem koherens a főpolgármester nyilvános bejegyzésében foglaltakkal.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna. Mivel a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája” – írta Karácsony Gergely a döntés után Facebook-oldalán. Jelezte: „a Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont”. Török Gábor politikai elemző pedig azt írta a Facebook-oldalán: „Egy pillanatra sem keverném össze, említeném egy lapon a Fidesz megalakítását és a Pride megtartását. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor egy hatalom - a rendőrségen keresztül - elkezd jogászkodni és tiltani, az általában nem szokott nagyon sikeres lenni”.

Már 71 EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride rendezvényén
Magyar Hang

Már 71 EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride rendezvényén

A demokráciáért felelős uniós biztos többszöri kérdésre sem válaszolt arra, hogy ott lesz-e a Pride-on.