
A Peti, a Magyar Peti nem értette a miniszterelnök tusnádi beszédét, cserébe felmondta azt, amit Kunhalmi Ágnes bármikor – írta a Facebook-oldalán Menczer Tamás azután, hogy a Tisza Párt vezetője élesen bírálta Orbán Viktor előadását. Magyar Péter – többek között – azt írta, hogy „A miniszterelnök tusványosi beszédében úgy beszélt, mint a kamaszsrác, akivel nem állnak szóba az osztálytársnői és ezért arról kezd el értekezni, hogy ő majd meghódítja Claudia Schiffert. A hódítási stratégiája pedig nagyjából abban merült ki, hogy a konkurens osztálytársainak nála sportosabb testalkatát és ruházatát próbálta kigúnyolni.”
A Fidesz kommunikációs igazgatója tegező stílusban reagált. – Peti, az, hogy nem érted a miniszterelnöki beszédet, nem a beszéd hibája. Azért van, mert egy ilyen beszédet nemhogy elmondani, megérteni is sokkal nehezebb, mint kislányok orális kielégítését imitálni a diszkóban… Kevés vagy, Peti – írta.
Magyar Péter és több ellenzéki párt egyébként azt is kritizálta, hogy számos, magyarországi probléma kimaradt a beszédből, nem esett szó az egészségügyről a klímákkal kapcsolatos problémákról, az oktatásról, az inflációról vagy éppen a MÁV-ról sem.