
Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert mérgező anyag került a levegőbe – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel szerdán.
Az uszoda egyik műszaki, kiszolgáló helyiségében kénsavat és hypót öntöttek össze, emiatt mérgező anyag került a levegőbe. A létesítményt „példaértékűen”, még a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt kiürítették – mondta Kisdi Máté. A tűzoltók az épületet légzőkészülékben vizsgálták át, és a mérések a levegőben mérgező klórgáz és sósav jelenlétét mutatták ki. Az épületet átszellőztetik. A baleset feltehetően az uszodát üzemeltető külső vállalkozó hibájából következett be – tette hozzá. Az MTI értesülései szerint két ember könnyebb sérülésekkel szorult ellátásra.
A kerületi önkormányzat azt közölte a Facebookon, hogy a mentőszolgálat munkatársai minden érintettet megvizsgáltak, két felnőttet megfigyelésre kórházba szállítottak, az uszodában tartózkodó gyermekek esetében nem volt szükség kórházi ellátásra. Az uszoda várhatóan a hét második felében újra tudja fogadni a vendégeket.