Merkely Béla: Nagyjából százezer fertőzött lehet Magyarországon

Merkely Béla: Nagyjából százezer fertőzött lehet Magyarországon

Merkely Béla az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyjából hússzorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám. Ezek alapján körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon – ezt mondta Merkely Béla az ATV Heti napló című műsorában.

A Semmelweis Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni ezt a vírust, de ő például kötelezővé tenné a maszk használatát. Minél többen használják, annál nagyobb ugyanis az esélye, hogy visszaszorul a reprodukciós ráta, amely nálunk már a kettőt is meghaladta.

Tavasszal szemben az változott a szakember szerint, hogy most zömében 20-30 évesek fertőződnek meg, és idő kell ahhoz, míg a fiataloktól eljusson a vírus az idősekhez. Merkely Béla úgy látja, összességében több haláleset lehet, mint az első hullám alatt, de korai még ezt megmondani. Kalkulációi szerint 3-4 hét alatt a külföldi példák alapján a számok ugrásszerűen megnőhetnek, de ha figyelünk az idősekre, lassíthatjuk a folyamatot.

A rektor beszélt arról is, hogy nem elég csak azokat tesztelni, akiknek tüneteik vannak, ráadásul emelte ki, hogy a megfertőződés utáni napokban, a tünetek előtt adhatjuk tovább leginkább a Covid–19-et. Elsődleges feladatnak azt tartja, hogy stabilan tartsuk az iskolákat, és védjük a szociális, illetve az egészségügyi intézményeket.