
Egyértelműen nem ajánlja a harmadik oltást a fiataloknak és az állapotos kismamáknak Merkely Béla – ezt egy olyan videóban mondta, amikor Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával beszélgetett. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ugyanakkor a különösen veszélyeztetettek körében fontos lehet az újabb vakcina.
Merkely Béla beszélt arról is, hogy a második és harmadik hullámhoz hasonló már „biztosan nem lesz”, azok körében azonban, akik nincsenek beoltva, ott kialakulhat újabb járvány. Úgy tűnik ugyanis, hogy a delta variáns legalább olyan erős vagy még erősebb fertőzőképességgel rendelkezik a korábban elterjedt britnél. Aki viszont be van oltva, annál „egészen minimális az esély”, hogy súlyosabb lefolyású betegség alakuljon ki.
A szakember kiemelte, hogy ő egyértelműen oltáspárti, maga is látta, „milyen szörnyű pusztítást végez a vírus”. Jó fizikumú, atlétatermetű fiatalemberek veszítették az életüket, senki sem lehet biztos abban, hogy egy ilyen fertőzést túlél. Egyetlen eset van, amikor biztos lehet a túlélésben, ha megvan a két oltása.