
Már az Integritás Hatóság (IH) ingerküszöbét is elérték Mészáros Lőrinc cégeinek ügyei – tudta meg a Szabad Európa. Információik szerint a testület figyelmét a Püspökladány és Biharkeresztes között zajló vasúti felújítási munkálatok keltették fel. Itt uniós forrásból az R-Kord Kft. és a Strabag Rail Kft. konzorciumban végzi a munkákat fővállalkozóként.
A beruházás körül több furcsaság is van. Az R-Kord felbontotta egyik alvállalkozójával, a Vasútvill Kft.-vel a szerződését. Az ügy érdekessége, hogy a Vasútvill tulajdonosa Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje, legalábbis márciusban még ez volt a helyzet.
Az R-Kord mint fővállalkozó ugyanakkor több alvállalkozót nem fizetett ki – nem csak ezen a vonalon, máshol sem. Azóta a Szabad Európa információi szerint az alvállalkozók egy részét már kifizették, de többen még mindig várnak a pénzükre.
A beruházások eközben jellemzően erős késésben vannak, Püspökladány és Biharkeresztes között is el kellett volna már készülnie a felújításnak. Valószínűleg ezen együttes körülmények érték el az IH ingerküszöbét.