
A legerősebb ellenzéki párt lett a Mi Hazánk az időközi országgyűlési választáson – ezt közölte a párt a tolnai időközi választást követően. Ahogy arról beszámoltunk, a dombóvári központú választókerületben a fideszes Csibi Krisztina győzött több mint 63 százalékkal, a második a Mi Hazánk jelöltjeként Dúró Dóra lett majdnem 20 százalékkal, míg a DK színeiben Takács László a harmadik helyre futott be 11 százalékkal. A Toroczkai László vezette párt kiemelte, hogy történetük legjobb eredményét érte el Dúró Dóra az időközi országgyűlési választáson, és ők az a párt, amely jelentősen erősödött: 2022-ben ugyanitt 7,5 százalékot szereztek, most pedig majdnem 20-at.
Egyúttal jelezték, hogy érkeztek hozzájuk bejelentések szavazók szervezett szállításáról és szavazatvásárlásról, a korábbi napokban hazug lejárató kampányokat is indítottak Dúró Dóra ellen: Facebook-kamuoldal fizetett hirdetései, kamuplakátok és telefonos hívások rágalmai árasztották el a Tolna megyeieket. – A DK-propagandalap, az ellenszel.hu a soha még csak nem is említett, nem létező „MKI közvélemény-kutató” néven említett kamuszervezet nyilvánvalóan kitalált „felmérését” propagálta a kampányban: a DK jelöltjét 23%-os támogatásúként hirdetve, miközben a Mi Hazánkot esélytelennek beállítva csak 7%-ra mutatták ki, ezért a szándékos megtévesztés mint választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést is tettünk – közölték. Azzal zárták vasárnap esti közleményüket, hogy a folyamatosan erősödő Mi Hazánk készen áll arra, hogy a Fidesz alternatívájaként bemutassa és megvalósítsa Virradat programját.
A Demokratikus Koalíció közben úgy értelmezte a választás eredményét, hogy bebizonyosodott, a DK-val számolni kell most, számolni kell egy esetleges előre hozott választáson, és számolni kell 2026-ban is.