Miért csak az Orbán Viktor számára fontos ügyekben nyomoz a rendőrség? – kérdezi Magyar Péter
Magyar Péter (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Júliusban tettem feljelentést a propagandának kiszivárogtatott hamisított rendőrségi jelentés és a szintén hamisított mentőszolgálati adatlap kapcsán. Szintén több hónapja tettem feljelentést Vogel Evelin zsarolási ügyében. Egyik ügyben sem sikerült fél év és két hónap alatt odáig eljutnia sem az ügyészségnek, sem a rendőrségnek, hogy kihallgasson engem, mint sértettet, vagy hogy más tanúkat meghallgasson. Sőt a hatóságok még a keletkezett ügyiratokat sem küldték meg nekem határidőben – írja Magyar Péter a Facebookon.

A Tisza elnöke hozzáteszi, hogy szerinte érdekes, hogy eközben milyen ügyek értek véget: a minisztereket érintő „eddigi legnagyobb korrupciós ügyben” az ügyészségnek 3 hónap elég volt a tanúk meghallgatására és az eljárás megszüntetésére. – Milyen érdekes, hogy az úgynevezett Ötkert ügyben a rendőrség azonnal búvárokat küldött az áradó Dunában egy telefon után kutatni és pár hét elég volt nekik arra is, hogy 16 tanút meghallgassanak és még hamis tanúkat is találjanak – állítja a politikus, majd felteszi a kérdést: „Vajon miért van az, hogy a rendőrség és az ügyészség csak az Orbán Viktor számára fontos ügyekben nyomoz, az én feljelentéseim ügyében pedig még az aktát sem nyitja ki fél év alatt?!”

Magyar Péterről pénteken újabb hangfelvételt küldtek az immár szokásos ismeretlen címről a magyar sajtónak, ez már a sokadik olyan felvétel, amelyet a volt barátnő, Vogel Evelin rögzíthetett.