Szomorú jelenet fogad minket Rózsafán. Döglött egeret pofozgatnak a kóbor macskák a háromszáz lelkes baranyai falu közepén, úgy egysaroknyira a már évek óta bezárva tartó italbolttól és pár méterre az ugyancsak rég megszűnt presszótól. És mivel tudvalévő, hogy azoknak a településeknek, amelyeknek bezár a kocsmája, hamarosan harangoznak, mindjárt el is kezdjük sajnálni Rózsafát. Mert hát kár érte.
Különösen annak fényében, hogy négy évvel ezelőtt, amikor Bogdán László személyében agilis, fiatal, kormánypárti polgármestert választott magának a helyiek elsöprő többsége, még arról volt szó: mintafalu lesz Rózsafából. Ehhez egyrészt be is dobott mindent: öltönyös fotója ott lógott a falu jó pár villanyoszlopán, de intézett iskolakezdési csomagot is a falubelieknek, amit a szülők persze el is fogadtak.
– Sok itt a szegény ember, hát mit tehetettek volna? – hangzik el a költői kérdés az egyik visszaemlékezőtől a 2014-es kampányfogás kapcsán.
Másrészt meg is volt ehhez a hátszele a vezetőnek, hiszen korábban a falvakat felvirágoztatni, vagy legalábbis megsegíteni hivatott kormányfői tanácsadó, Hegedűs Zsuzsa munkatársaként dolgozott a Miniszterelnökségen. Ennek köszönhetően tudta meglépni azt is, hogy hivatalos eljárást színlelve kikért olyan demográfiai és foglalkoztatottsági adatokat, amelyekhez magánemberként is hozzájuthatott volna. Csakhogy Bogdán megválasztását követően már nem találta olyan fontosnak Rózsafát. Helybeliek elmondása szerint alig tartózkodott a faluban, és Bogdán édesapja, a közmunkások főnöke lett az „igazi úr”, aki fia testvéreit is felvette dolgozni az önkormányzati hivatalba.
Segített a rászorulókon, hát feljelentették a csépai atyát – Magyar Hang
Ingyen temet, nem szed perselypénzt, mégis vannak rosszakarói Antal Andrásnak. Riport.
Ha pedig nagy ritkán haza is jött Rózsafára, akkor megesett, hogy szolgálati sofőr hozta nagy, fekete autón, olykor a kampányeszközeivel együtt. De előfordult az is, hogy a Miniszterelnökség munkatársa Audival vitette magát a miniszterelnök tanácsadójához Budára – hogy megsétáltassa Hegedűs Zsuzsa kutyáját.
Mindezt onnan tudni, hogy a sofőrök tanúskodtak abban a perben, amely Bogdán ellen zajlik közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt. Pontosabban zajlana, de Bogdán pánikbetegségére hivatkozva rendre kihagyja a tárgyalásokat, így az ügy csak húzódik, halasztódik.
– Megmondom őszintén, én is rá szavaztam. Mindent megígért, például azt, hogy minden ház a dupláját fogja érni – újságolja egy asszony a főutcaként funkcionáló Kossuth utca közepén. Hangsúlyából érezzük, hogy mi lesz a mondat vége. Az, hogy nem lett az egészből semmi.
– Mivel okozta a legnagyobb csalódást? – kérdezzük.
– Azzal, hogy nem volt itt soha a faluban. Nem lehetett elérni. Úgyhogy februárban már nem is nagyon szavaztak rá.
„Mindenki benne volt a ház széthordásában! Vitte a fát az egész sor" | Magyar Hang
Csak három kisvaszari ül a vádlottak padján, pedig egy egész utca hordta szét a házat.
A botrányok miatt ugyanis a képviselő-testület feloszlatta magát, a időközi választáson pedig Bogdán alulmaradt a 31 éves Németh Norberttel szemben. Az új településvezető két dolgot szögez le a Magyar Hang számára, mielőtt mesélne az elődje által hátrahagyott örökségről.
– Először is nekem személyesen nem ártott soha. Másodsorban semmi olyat nem szeretnék mondani, amiről csak hallottam, vagy pletykáltak róla esetleg a faluban. Utóbbi kategóriába tartozik a jószágosztás is.
Bogdán annak a Hegedűs Zsuzsának volt a munkatársa a Miniszterelnökségen, aki a Minden gyerek lakjon jól! alapítványt vezeti, amely úgy képzeli megoldani a hátrányos helyzetű falvakban élők gondjait, hogy csirkét vagy malacot oszt nekik. A segélyezettek pedig eldöntik, hogy felnevelik vagy levágják a jószágot – esetleg eladják a tanácsadó szándékával ellentétesen.
A személyi viszonyok ismeretében azt gondoltuk, hogy Rózsafára biztos több hullámban is érkeztek az állatok, de ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Szó szerint népmesei homály fedi az osztást: volt is, meg nem is.
– Nem kaptam, mert nem vagyok szegény. Ezt ők így fogalmazták meg, de szerintem úgy történt mindez, hogy annak ellenére nem kaptam, hogy szegény vagyok – panaszolja egy csalódott asszony.
Összeállt a fejekben a Zagyva-Merkel-Soros-Badics négyszög | Magyar Hang
Állítólag 5000 forint járt egy szavazatért Tiszavasváriban, de hallani differenciált javadalmazásról is.
Beszélünk közmunkásokkal is, ők azt mesélik, hogy látták ők a malacokat – a pécsi piacon. És hallottak is róluk – hogy melyik ismerős kapott belőlük Rózsafán, na, nem nyilvános osztás során, hanem stikában. Aztán egymást biztatva, egyre jobban belemelegedve mesélnek arról is, hogy Bogdán apja, „az igazi polgármester” többször is használta magáncéljaira a falubuszt, meg hogy a kivágott farönköket az asszonyokkal pakoltatták fel.
– Azt kellett volna kiírni, hogy Bogdánfalva, nem pedig, hogy Rózsafa – foglalja össze egyikük.
– Nem is volt semmi fejlődés Bogdán idejében? – kérdezzük.
– Hát ott van az a szökőkút – mondja valaki, de többen is legyintenek. Mindenki, akivel beszéltünk, szidja a kivitelezést is, a polgármester meg is jegyzi, ha csak egy pavilon lenne, és nem kerülne még külön pénzbe a bontása, akkor valószínűleg el is bontanák. A többiek pedig lemondóan jegyzik meg: eleve miért gondolta bárki is azt, hogy a falunak valamiféle haszna lesz abból, ha van egy szökőkút a közepén?
Választ mi sem tudunk adni, úgyhogy Németh Norberttel falunéző körútra indulunk. Megnézzük például, hogy hol volt régen a posta, amely úgy tíz éve zárt be. A levelek ezért a polgármesteri hivatalba érkeznek, oda mennek érte a rózsafaiak. A postaépület pedig a falu egyetlen szociális lakása: történetesen Bogdán László édesapja lakik benne a mai napig, fia egyébként már akkor az Alföldre költözött a településről, amikor még polgármester volt.
Segített a rászorulókon, hát feljelentették a csépai atyát | Magyar Hang
Ingyen temet, nem szed perselypénzt, mégis vannak rosszakarói Antal Andrásnak. Riport.
Rózsafán nem ez az egyetlen épület, amelyet ilyen kreatívan hasznosítottak újra. A bezárt presszóról kiderül például, hogy a közmunkaprogram keretében megtermelt zöldségeket tárolják benne, a kimozdított bárpult helyén, az egykori söntést megvilágító reklámlámpa alatt. A zöldségeket helyben, illetve a szomszédos Nagypeterd iskolakonyháján hasznosítják. Németh Norbert reménykedik abban, hogy hamarosan beindul majd a most épp szünetelő rózsafai iskola is.
– A szigetelés korszerűsítése már megvan, most már csak meg kell győznöm legalább nyolc helybeli gyermek szüleit, hogy ide iratkozzanak majd be, ha indul a tanév – vázolja a közeljövőt a polgármester a hivatalával egy épületben lévő épületrészre mutatva.
– Itt, a művelődési házban nyitjuk újra a könyvtárat, már kaptunk is könyveket Pécsről, mi azzal biztosítottuk többek között az önerőt, hogy rendbe hoztuk a helyiséget – mondja Németh.
Továbbmegyünk, hogy az utcáról megnézzük a hatalmasra nőtt bálványfák árnyékában parkoló traktort. Milliókért vette a falu Bogdán idejében, de leginkább az apja használta fia és saját földjein. Németh Norbert jókora arasszal mutatja, hogy mekkora lyuk van a jármű kerekén, úgyhogy mostanában be sem indították Rózsafa zöld traktorját. Különös kontrasztot mutat a sorsára hagyott jármű a tipikus dél-dunántúli módszerrel megépített majorok árnyékában. Errefelé ugyanis a régi időkben úgy gondolták a gazdák, hogy a jószág az, ami az igazi érték, amire maguknál is jobban kell vigyázniuk, ezért aztán a csűröket masszív és helyenként egészen dekoratív vörös téglából húzták fel. A lakóházakat pedig csak úgy, ahogy.
– Megnéznénk a kastélyt is. Merre van? – vetjük fel a polgármesternek utalva arra, hogy a településhez tartozik egy egykoron rekordalacsony összegért kínált ingatlan. A faluhoz tartozó Bodorfán található Perczel-kastélyt ugyanis négy esztendeje még 20 – igen, húszmillió forintért árulták.
– Akkor szólunk valakinek, akinek terepjárója van. Olyan ugyanis az út arra – mosolyog a polgármester. És valóban egy helyi mezőgazdasági vállalkozó dzsipjén döcögünk ki a határba, ahol a kukoricás és hatalmasra nőtt gaz mögül egyszer csak felbukkan a romos kastély, amelyben egykor az állami gazdaság működött.
– Milliárdok kellenének a felújítására – tippel sofőrünk, majd hozzáteszi, hogy valószínűleg tudja ezt az is, aki egyszer helikopteren jött el megnézni az ingatlant pár évvel ezelőtt.
– Nem valószínű, hogy kellett neki, mert tíz perc után elrepült, ahogy jött.
Nem kellett hát még a NER-nek sem az uradalom, de a mostanában sűrű és rejtélyes helikopterezések és röpködések meg a kastélyvásárlások végigsakkozása helyett visszamegyünk Rózsafára. A két macska már a játszótér homokozójában hempereg, a háttérből gyerekzsivaj hallatszik. Mennyivel szebb kép még úgy is, hogy a kocsma nem nyitott ki közben, és egészen biztos, hogy az egeret is megették, amíg odavoltunk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 21. számában jelent meg, 2018. október 5-én.
Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 21. számban? Itt megnézheti.
