Korábban már lehetett hallani, hogy az autistákat mentesítik a maszkviselés alól, csütörtökre viszont kiderült, hogy az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élőknek egyáltalán nem kell majd hordaniuk. Szerda éjszaka módosították így a vonatkozó rendeletet.
Az értelmi sérültekkel foglalkozók régóta kérték ezt, és az autisták esetében is elhangzott már hónapokkal ezelőtt, hogy nem viselik jól a maszkviselést. Ugyanezt mondták a mindenféle értelmi fogyatékosokkal foglalkozók.
„Egyikünk sem vitatja, hogy rendkívül fontosak fontosak a járványügyi szempontok, az életvédelem, a védekezés. Ugyanakkor az is tény, hogy nem csupán a járványügyi szempontok léteznek. Akárhogy is nézzük, egy ennél jóval komplexebb problémáról van szó. Lehetnek olyan élethelyzetek, amelyek felülírják ezeket” – jelentette ki november közepén az Indexnek az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ügyvezető igazgatója, Kovács Melinda. Az elmondása szerint a felmerülő gondokat már hét hónappal ezelőtt is jelezték a döntéshozóknak, de hiába.
Rajtuk kívül a hat év alatti gyerekeknek sem kell viselniük a maszkot ott, ahol azt mindenki számára kötelezővé tették. Bár elhangzott más olyan csoportok részéről is, mint például az asztmások, hogy nem viselik jól a maszkkötelezettséget, de a fentieken kívül egyelőre mindenkinek viselnie kell az üzletekben, a tömegközlekedésen és számos közterületen.