
Kilenc-tízezer államigazgatási dolgozó kaphatja meg október második felében a felmondását – legalábbis így értesült a 24.hu. A kirúgások érinthetnek bárkit, függetlenül attól, hogy eddig milyen területen dolgozott, legyen az közszolgálati, közalkalmazotti, vagy éppen kormányzati szolgálati jogviszony. Az érintettek mindannyian két hónapos felmondási idővel kapják majd meg a felmentésüket.
A portál szerint a kormányzat arra számít, hogy a munkájukat elveszítők legalább egy részét át tudják majd irányítani az emberhiánnyal küzdő egészségügyi, vagy a szociális ágazatba, hiszen éppen Budapesten és Pest megyében van a legnagyobb kereslet kórházi ápolóra és műtőssegédre. Ezekre a szakmákra, illetve bölcsődei-óvodai gyermekfelügyelői, gondozói munkakörökre OKJ-s képzéssel csoportosítanák át a minisztériumokból és kormányzati háttérintézményekből kirúgottakat. A kormány állítólag fejenként 1 millió forintos költséget kalkulált az átképzésre.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztusban jelentette be, hogy január elsejében a szektorban 15-20 százalékos létszámleépítés lehet. A 24.hu információi szerint ennél alighanem valamivel magasabb lesz az elbocsátottak száma.
A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) akkor hidegzuhanyként értékelte a hírt, és kifogásolták, hogy arról semmilyen egyeztetés sem zajlott velük. Ugyancsak a tárgyalást hiányolta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke is. Lapunk már keresi az érintetteket a friss fejleménnyel kapcsolatban.