Minősített emberöléssel gyanúsítják a japán nő gyilkosát
Emberölés gyanújával vették őrizetbe az V. kerületi lakástűzben elhunyt japán nő volt férjét. (Fotó: Police.hu)

Előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják azt a 43 éves ír férfit, aki a rendőrség feltételezése szerint megölte volt párját annak Stollár Béla utcai otthonában.

Az V. kerületi halálos lakástűz nagy visszhangot váltott ki az elmúlt héten, miután kiderült, hogy a nő régóta rettegett a férfitól, sőt, a Patent Egyesület és a rendőrség segítségét kérte. Szeretett volna két gyermekével vissza is térni a szülőhazájába, de a férfi ehhez, bár ő sem Magyarországon élt, nem járult hozzá. A nú feljelentését – a bántalmazásokról való beszámolói ellenére – mégis elutasították. A rendőrség közölte, teljes körű kivizsgálást indítanak azt kiderítendő, miért nem léptek korábban. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének, Gál Kristófnak pedig szerdán amiatt kellett bocsánatot kérnie, mert az előző napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán gúnyosan vagy méltatlanul válaszolgattak egyes hozzászólásokra.

A rendőrség először közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a halálesetet, idegenkezűség nyomát a helyszínen nem találta. Később viszont a férfi útjának elemzése alapján úgy találták, mégis gyilkosság történhetett. A tűzről az ír férfi tett bejelentést a 112-es számon, eleinte pedig azt feltételezték, hogy az ágyban való dohányzás útján keletkezhetett. (Noha ismerősei szerint a nő nem dohányzott.) Az orvosszakértői boncolás viszont már megállapította, hogy az asszonyt halála előtt bántalmazták. A gyerekek apja pedig a kamerafelvételek tanúsága szerint a lakásba álcázva tért vissza, majd egy óra elteltével ismét elment, és átöltözött a reggeli viseletébe.

A 24.hu érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Rab Ferenc szerdán azt mondta, már minősített emberölésről szól a gyanú, a férfi letartóztatását pedig indítványozta is az ügyészség. A lap úgy tudja, a férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen, és állítja, nem ő ölte meg a volt feleségét.