– Amikor bejelentették, hogy hazánk 1938 után ismét Eucharisztikus Világkongresszust rendez, sokan fordultak a múlt felé érdeklődve, hogy miként zajlott le a korábbi kongresszus Budapesten – nyilatkozta a Gondolának Hegedűs András, a napokban megjelent „Vándorlásunk Társa lett” című mű szerkesztője, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának társelnöke. Mint hozzátette, „a mostani kongresszus híre adott olyan impulzust, hogy történészi szemüvegen keresztül és ne bármilyen politikai megfontolás mentén, a fellelhető levéltári forrásokra támaszkodva, tárgyilagosan vizsgáljuk meg az akkori eseményeket”, így született meg a könyv ötlete.
A 20. századi magyar katolicizmus egyik legnagyobb szabású rendezvényét bemutató kötet arra vállalkozik, hogy a történettudomány, a művészet- és építészettörténet eszközeivel részletesen bemutassa a kongresszus rendezvényeit, annak előkészítő és szervező munkálatait, valamint utóhatását.
Mint Hegedűs András elmondta, egy ekkora kongresszus szervezése nemzeti ügynek számított, és józanságra intette a korszak közéleti szereplőit. Külön kiemelte, hogy az akkori magyar sajtó, a politikusok hallgattak a Szentszéknek arra az intésére, hogy a kongresszusnak ne legyenek politikai felhangjai, hanem a hitről és az Eucharisztiáról szóljon. Mindez hozzájárult az 1938-as kongresszus sikeréhez, amely „tökéletes egyensúlya volt annak, hogy megmutatjuk a nagy magyar hagyományokat, amelyeket át tudunk ültetni a modernitásba. Ezt jól megérezték a külföldi vendégek is. Az amerikaiakat megdöbbentette, amikor ezzel szembesültek, hogy egy olyan, több mint ezeréves országba utaztak, amely ápolja hagyományait. A korabeli amerikai lapok cikkeztek arról, hogy mekkora múltja van Magyarországnak, és ennek kapcsán feltették azt a kérdést is, hogy:„mit csináltunk mi ezzel a nemzettel 1920-ban Trianonban?” Elgondolkodtak azon, hogy igazságos volt-e az akkori rendezés.”
A kötetből számos érdekes részletet tudhatunk meg a kongresszus előkészületeiről, de a külsőségek, így a városkép átformálása mellett a mély élményeket a kongresszus eseményei adták. Ilyen szempontból is példaként szolgál az akkori kongresszus. Mint Hegedűs leszögezi: „most is célul kell kitűzni, hogy olyan mély nyomot hagyjon a kongresszus a lelkekben, hogy egész életre szóló indíttatást adjon, hogy a hitünkben mindez megmaradjon”.
A könyvben az ismert levéltári forrásokon felül a szerzők korábban ismeretlen fotókat és dokumentumokat is bemutatnak. A most megjelent tanulmánykötet szerzői nem kaptak semmilyen előzetes iránymutatást és mégis egymástól függetlenül arra jutottak, hogy a kongresszus olyan mérföldköve és teljesítménye volt a 20. századi katolicizmusnak, amely példaként állítható a későbbi nemzedékek elé: a lelki felkészítést, a szervezést tekintve éppúgy, mint annak lelki gyümölcseit. – Tehát ezáltal is igazolva látjuk az előttünk álló kongresszus jelmondatának érvényességét: „Minden forrásom belőled fakad” – zárta a könyv bemutatását Hegedűs András.
