
Elfogadta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) taggyűlése azt a határozatot szombaton, ami szerint önállóan fognak indulni a 2026-os választáson – értesült a Magyar Hang.
Ugyan a tagság korábban felkérte Kovács Gergő és Döme Zsuzsanna társelnököket, hogy keressék meg a Tiszát egy esetleges együttműködéssel kapcsolatban, és ők ennek eleget is tettek, nem lesz semmilyen koordináció. Úgy tudjuk, ugyan Kovács Gergely megkereste Magyar Pétert, de a Tisza elnöke nem kívánt élni a lehetőséggel, kitartanak az önálló indulás mellett, így ezt az MKKP is tiszteletben tartja. Egyébként információink szerint a Kutya Párt tagsága is azt gondolja, hogy bőven lesznek szavazói mindkét pártnak. Úgy tudjuk, azzal is számolnak, hogy egy ilyen konstrukció akár több mandátumot is hozhat az ellenzéknek. Például ha a Kutya Párt eléri az 5 százalékot listán, az 4-5 mandátumot is jelenthet, míg ha a Tisza szerez 42 százalék helyett 47-et, az lehet hogy csak plusz három mandátumot hozhat. Egyébként az az álláspont is megjelent az MKKP-nál, hogy míg a Tisza egy jobboldali párt, addig a Kutya Párt szerint lesz bőven annyi baloldali és liberális szavazójuk, hogy a parlamentben bejutva ők képviselhessék ezeket az értékeket. A Magyar Hang kereste az ügyben Nagy Dávid pártigazgatót, aki azt írta, a taggyűlésük még tart, annak vége után kíván csak nyilatkozni a kérdésben. Hozzátette: legközelebb lapunk újságíróját is szeretettel várják a taggyűlésükön, szívesen küldenek meghívót is rá.
Kovács Gergely, az MKKP egyik társelnöke, Hegyvidék polgármestere decemberben beszélt arról elsőként az ATV-nek, hogy el tudna képzelni koordinációt a Tisza Párttal a 2026-os választáson, ennek megkérdezésére kapott később felhatalmazást a tagságtól.Az MKKP a 2022-es országgyűlési választáson 3,27 százalékot kapott, ami több mint 185 ezer szavazatot jelentett. Tavaly az EP-választáson pedig 3,59 százalékot értek el (közel 164 ezer szavazat), így egyetlen politikusuk sem jutott ki az Európai Parlamentbe, de az önkormányzati választásokon több település testületébe is sikerült képviselőket delegálniuk, például Kovács is ekkor lett a XII. kerület polgármestere.
A Tisza Párt korábban több alkalommal kijelentette, hogy nem kívánnak más pártokkal együttműködni. Például Tarr Zoltán, a párt EP-képviselője is azt nyilatkozta a Magyar Hangnak adott interjújában még februárban a kérdésre, hogy a koordináció felmerülhet-e bizonyos szereplőkkel, például a Kutya Párttal, hogy „nem, mind a 106 tiszás egyéni képviselő ott lesz a választólapon”.
A Kutya Párt egyébként pénteken nyilvánosságra hozta pár héttel ezelőtti Békemenetének az elszámolását, erről itt írtunk.