
Több ezer orvos és ápoló szabadságát nem adták ki a munkáltatók az elmúlt években az egészségügyet sújtó munkaerőhiány miatt – áll a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében, amely szerint Takács Péter egészségügyi államtitkár levelében arról tájékoztatta a MOK-ot, hogy ezek a szabadságok elvesztek.
A kamara erre reagálva közölte, elfogadhatatlannak tartják az államtitkár álláspontját. Hivatkoztak az Európai Unió Alapjogi Chartája, amely deklarálja a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát, valamint az Alaptörvényre, amely azt is kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz. A MOK idézte az Európai Unió Bíróságának ítéletét is, amely rögzítette: az a gyakorlat, amely alapján a munkavállaló egész egyszerűen „elveszti” a tárgyévben ki nem adott szabadságát, uniós jogba ütközik.
„Nyilvánosan kérjük az államtitkár urat, hogy szíveskedjék felülvizsgálni az álláspontját és gondoskodjon az egészségügyi dolgozók felgyülemlett szabadságának kiadásáról azzal, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlókat felszólítja a mielőbbi intézkedésre. Amennyiben jogértelmezésük szerint nem áll fenn ennek jogszerű lehetősége, akkor még a tavaszi ülésszakban korrigálják ezt a jogalkotási hibát. A betegeknek joguk van ahhoz, hogy olyan orvosok és ápolók gyógyítsák őket, akiknek az állam biztosítja, hogy munkájukat megfelelő testi és pszichés állapotban, kipihenten, kellő odafigyeléssel és koncentrációval tudják végezni” – írja közleményében a MOK.