„A sánta kutya elszaladt”, „a Fidesz a saját szavazóinak is hazudott”, „a kormány politikailag megbukott”

„A sánta kutya elszaladt”, „a Fidesz a saját szavazóinak is hazudott”, „a kormány politikailag megbukott”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2022. július 13-án. 2022. július 13-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormány két nap alatt hatalmas csapást mért az emberekre, hiszen tegnap több mint 400 ezer egyéni vállalkozó megélhetését sodorta veszélybe, ma pedig Gulyás Gergely bejelentette, hogy az eddigi rezsicsökkentést nem tudják fenntartani. A Fidesz hazug módon az emberek megvédésével, a rezsicsökkentés fenntartásával kampányolt. De a valóság az, hogy eltitkolták az emberek elől a gazdaság valódi állapotát, most pedig pontosan azt csinálják, amivel az ellenfeleit vádolták korábban: megszorításokat vezetnek be és az emberekkel fizettetik ki a rossz kormányzás és a hazug kampány árát – így reagált a Momentum Mozgalom a szerdai kormányinfón elhnagzottakra.

Hozzátették, „ma kiderült: a Fidesz a saját szavazóinak is hazudott! A rezsicsökkentést nem tudják fenntartani, az egyéni vállalkozókat nem tudják megvédeni és a gazdaságot nem tudják talpraállítani. Kata nincs, rezsicsökkentés nincs, adóemelés van!”

A Momentum szerint „az Orbán-kormány a megélhetési válság közepén nemcsak magára hagyta az embereket, hanem napról napra nehezíti az életüket. A megélhetési válságra az egyetlen megoldást az EU-s pénzek hazahozatala jelenti, vagyis a kormánynak végre kell hajtania a kért reformokat és antikorrupciós garanciákat. A Momentum ennek érdekében kérte a kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Uniós Ügyészséghez és végre egyezzen ki az Unióval.”

MSZP: a sánta kutya elszaladt, a hazug Fideszt utolérték

A sánta kutya elszaladt, a hazug Fideszt utolérték. Azt ígérték, nem lesz adóemelés: a KATA eltörlése brutális megszorítás többszázezer család számára. Azt ígérték: nem nyúlnak a rezsicsökkentéshez. Most a rezsicsökkentés a jelenlegi formájában megszűnik. Azt ígérték: felépítik Paks 2-t. Az üzemidő-hosszabbítás bejelentésével lényegében beismerték, hogy ez szükségtelen. Felkészül a benzinárstop? – így reagált az MSZP.

Hozzátették: most lepleződött le igazán, hogy mennyire átgondolatlan és igazságtalan energiapolitikát folytatott a Fidesz-kormány. Most látszik igazán, hogy mennyire nem tettek semmit az orosz energiahordozóktól történő függőségünk csökkentése érdekében. És még mindig magasról tesznek az energiahatékonyság javítására, mert a kormányzati akcióterv erről egy szót sem szól.

Dobrev Klára: Az Orbán-kormány politikailag megbukott

Az Orbán-kormány politikailag megbukott – reagált online sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Dobrev Klára úgy fogalmazott: „megbukik az a politikai közösség, ami a legfontosabbnak tekintett ügyét bukja el”. Hozzátette, az elmúlt években a kabinettől azt lehetett hallani, hogy a rezsicsökkentést tartja a politikája központjának, de a „rezsicsökkentés megbukott”.

Amivel a kabinet az ellenzéket vádolta a választási kampányban, azt a kormány, Orbán Viktor miniszterelnök valósítja meg, az „orbáni inflációtól kezdve, az adóemeléseken át egészen most, a rezsicsökkentés eltörléséig” – állította Dobrev Klára. A kormány elmúlt 12 éve hazugságra épült – szögezte le a politikus. Erős országról és erős forintról „papolnak”, mialatt tudatosan gyengítették a magyar fizetőeszközt – jelentette ki. A kabinet vétózza a globális multiadót, miközben a magyar kis- és közepes vállalkozásoknál eltörli például a katát – tette hozzá.

A kormány folyamatosan arról beszél, hogy hogyan lehet majd a magyar érdekeket érvényesíteni, de pusztán azért, hogy a „Fidesz-közeli oligarchák, nagytőkések” minél több pénzt kapjanak, nem hajlandó „abbahagyni a lopást”, megtenni a korrupcióellenes intézkedéseket – állította az EP-képviselő. Az is hatalmas nagy hazugság volt a koronavírus-járvány idején, hogy a kormány megvédi a magyar vállalkozásokat. Miközben sok ezer milliárd forintot szórtak ki nagyvállalatoknak, eközben a magyar kis- és közepes vállalkozások alig kaptak valamit – hangsúlyozta Dobrev Klára.