Momentumos tiltakozás az MTVA-nál: ezúttal már 30 ember ellen indít eljárást a BRFK
A Momentum tiltakozása Orbán Viktor rádiós interjúja ellen 2025.04.04-én (Fotó: Beliczay László / Magyar Hang)

Összesen 31 embert igazoltattak az MTVA előtt a Momentum Orbán Viktor rádiós interjú elleni tiltakozásán péntek reggel a rendőrök – derült ki a BRFK közleményéből. A rendőrség ezt azután küldte el lapunknak, hogy arról érdeklődtünk, ezúttal hány ember ellen indul eljárás a demonstráció miatt, amelyről itt írtunk.

A BRFK közleménye szerint 30 fővel szemben közlekedési szabálysértés miatt kezdeményeztek eljárást, egy fővel szemben a közlekedési szabálysértés mellett a gyülekezési joggal való visszaélés miatt is szabálysértési eljárást indítottak. A rendőrség közleménye azt is felrótta a tüntetőknek, hogy „az MTVA székház bejáratainál ismételt figyelmeztetés ellenére akadályozták a ki- és behajtást, ezért a rendőrök többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolították el őket az úttestről. A demonstrálók láthatóan jól szórakoztak, miközben mindent megtettek, hogy akadályozzák a rendőröket törvényes feladatuk végrehajtásában.”

A Momentum a múlt héten is tiltakozott az interjú ellen, akkor a BRFK a Magyar Hang kérdésére azt írta, 21 személy ellen indítottak eljárást, míg a párt legelső demonstrációját követően, március 18-án még csak 5 ember volt érintett