Momentumosok tiltakozása az MTVA-nál: 21 személy ellen indul eljárás
Momentumos tiltakozókat próbálnak arrébb tessékelni a rendőrök az MTVA székháza előtt (Fotó: Bedő Dávid / Facebook)

Összesen 21 embert igazoltattak a rendőrök pénteken reggel az MTVA székháza előtt – derült ki a BRFK válaszából, amelyet a Magyar Hang megkeresésére küldtek. Mint beszámoltunk róla, a Momentum politikusai és aktivistái ismét a közmédiánál tiltakoztak Orbán Viktor szokásos rádióinterjúja ellen elfoglalva az épület bejáratait, ami miatt állításuk szerint végül a teherportán át kellett a miniszterelnöknek bejutnia az épületbe.

A BRFK lapunknak úgy értékelte a történteket: „a rendőrök 2025. március 28-án 7 óra körül egy be nem jelentett gyűlés helyszínén intézkedtek a Budapest, III. kerület, Kunigunda úton. A be nem jelentett gyűlés több résztvevője az MTVA székház bejáratánál ismételt figyelmeztetés ellenére akadályozta a ki- és behajtást, ezért a rendőrök többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolították el őket az úttestről. A helyszínen 21 személyt igazoltattak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyiükkel szemben közlekedési szabálysértés miatt eljárást kezdeményezett, egyikükkel szemben pedig gyülekezési joggal visszaélés miatt is szabálysértési eljárást indított”.

A Momentum múltkori, két héttel ezelőtti hasonló tiltakozása után öt ember ellen indult eljárás, és például Stummer János politikus több mint 84 ezer forintos bírságot kapott az akció miatt.

Frissítés: Tompos Márton Momentum-elnök cikkünkre reagálva arról írt Facebook-oldalán: „villámgyorsan intézkedik a rendőrség, ha Orbán propagandainterjújáról van szó”. – A Momentum elnökeként ismételten a jogsegély szolgálatunkat tudom felajánlani mindenkinek, akit vegzál a rendőrség. Legyen szó tüntetésről vagy egyéb más ellenállási formáról! Folytatjuk, mert nincs hová hátrálni! A Fidesz mindennél jobban fél a hatalom elvesztésétől és sosem voltak még ennyire gyengék, mint most. Ezért bekeményítenek. Viszont mi nem félünk tőlük! Péntek reggel még meg tudtak minket számolni. Ezért a következő pénteken legyünk annyian, hogy ez már ne menjen nekik. Szombaton Zalaegerszegen és Szegeden szervezünk demonstrációkat, kedden pedig Budapesten. Jövő hét pénteken pedig ismét blokkolni fogjuk a propagandagyárat! Tarts velünk te is! – zárta posztját.