
Életvitelszerűen Moszkvában tartózkodik az Európai Unió intézményei elleni kémkedés alól felmentett, majd kémkedésre való előkészület miatt másodfokon mégiscsak elítélt egykori jobbikos EP-képviselő – írja a Magyar Nemzet. Kovács Béla a lapnak azt mondta, hogy magyarnak született és magyar is marad, még ha most Moszkvában is él. Az egykori pártjában és a közéletben is gyakran KGBélának nevezett volt politikus egykori egyetemén, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanít, mert mint mondta, „valamiből meg kell élnie”.
A lap felidézte, hogy a korábbi jobbikos politikust 2020-ban első fokon a Budapest Környéki Törvényszéken bűncselekmény hiányában felmentették a kémkedés vádja alól, bár a bíró kimondta, hogy beszervezték és kiképezték. A fellebbviteli főügyészség szerint Kovács Bélát nemcsak beszervezte az egyik orosz titkosszolgálat, hanem kémkedett is az unió intézményei ellen, pontosabban előkészületeket tett a kémkedésre. Az ítélőtábla az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért − és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért − végül két év szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztve. Kovács Béla a másodfokú bírósági eljárás lezárásán már nem vett részt, közben agyvérzést kapott, Moszkvában meg is műtötték. A operációból lábadozva a koronavírust is elkapta.
A lapnak most azt mondta, még nem tud arról, hogy a Kúria kitűzte volna az ügyét, de mindenképpen hazajön a tárgyalásra.